Vágólapra másolva!
A pénzügyőrök lebuktattak egy csoportot, akik két éve importáltak az Európai Unióból számítástechnikai eszközöket úgy, hogy adóbevallást nem-, vagy valótlan adattartalommal nyújtottak be. 1,4 milliárd forintos adócsalással gyanúsítják őket.
Vágólapra másolva!

A Vám- és Pénzügyőrség Központi Bűnüldözési Parancsnoksága a Központi Járőrszolgálat Parancsnokság és a Regionális Nyomozó Hivatalok részvételével Budapesten és Pest megyében - közel 100 pénzügyőr részvételével - több mint 40 helyszínen hajtott végre házkutatást a napokban - közölte a VPOP.

A nyomozás során kiderült, hogy a bűnözői csoport 2008-tól kezdődően úgy importált az Európai Unió területéről különféle számítástechnikai eszközöket, hogy az adóhatóság részére adóbevallást nem-, vagy valótlan adattartalommal nyújtottak be. A számítástechnikai eszközöket - az áfa megfizetését elkerülve - jelentős haszonnal értékesítették közel 35 vállalkozásnak.

Az elkövetők az adócsalással összességében közel 1,4 milliárd forint bevételkiesést okoztak a központi költségvetésnek. A pénzügyőrök a csoport öt tagját gyanúsítottként hallgatták ki, közülük két embert a Fővárosi Bíróság előzetes letartóztatásba helyezett.