Orbán: Rövid idő alatt megszűnnek a magán-nyugdíjpénztárak

Vágólapra másolva!
Rövid idő alatt kikerülnek a nyugdíjrendszerből a magán-nyugdíjpénztárak, a magyar nyugdíjrendszer pedig kétpilléres lesz - mondta Orbán Viktor miniszterelnök Brüsszelben.
Vágólapra másolva!

Nincs semmi kétségem affelől, hogy tömeges visszalépések lesznek - mondta Orbán Viktor miniszterelnök Brüsszelben tartott sajtótájékoztatóján a nyugdíjrendszer átalakításával kapcsolatban. A Magyar Televízió Hiradójának tudósítása szerint a kormányfő azt mondta: rövid idő alatt kikerülnek a nyugdíjrendszerből a magán-nyugdíjpénztárak, a magyar nyugdíjrendszer pedig két pilléres lesz, azaz "olyan, mint azokban az országokban, ahol nem voltak kommunisták".

Orbán Viktor két héttel ezelőtt jelentette be, hogy felül kell vizsgálni a nyugdíjrendszer kiadási oldalát, mert nem lehet fenntartani, hogy az állam havonta 30 milliárdot költ a kettős (tehát egyszerre állami és magán) nyugdíjrendszer miatt. A miniszterelnök elmondta, hogy idén novembertől 2011. december 31-ig felfüggesztik ezeket a kifizetéseket, addig pedig kidolgozzák a törvényi feltételeit annak, hogyan lehet visszalépni a magánpénztárakból az állami nyugdíjrendszerbe.

"Direkt államosításra nem kell számítani, de nem lesz nehéz olyan feltételeket teremteni a visszalépéshez, hogy gyakorlatilag mindenkinek megérje, így a kötelező magán-nyugdíjpénztári rendszer magától is megszűnhet" - mondta már ekkor az [origo]-nak egy névtelenséget kérő kormányzati forrás, aki arra a kérdésünkre nem válaszolt, milyen megoldással venné elejét a kormány azoknak az aggodalmaknak, hogy a ma saját egyéni számlákon vezetett megtakarítások bekerülnek a közös állami rendszerbe.

A kormányfő az RTL Klubnak adott interjújában egy héttel ezután már azt mondta, hogy a magyar állam soha többet nem utal majd a magánpénztáraknak - ez pedig többek között akkor lehetséges, ha megszűnnek ezek a kasszák, de a miniszterelnök ekkor még nem mondta ki, hogy ez lenne a kormány célja. Szijjártó Péter miniszterelnök szóvivő ezt követően azt mondta, hogy a kormány hisz abban, hogy az emberek a biztonságos nyugdíjfizetést fogják választani és visszalépnek az állami rendszerbe. "Amennyiben pedig ez így történik, akkor könnyen előfordulhat, hogy okafogyottá válik arról beszélni, hogy 2011 után lesz-e bármiféle átutalás. Viszont ha lesznek olyanok, akik nem lépnek vissza, akkor újra meg kell vizsgálni a helyzetet" - tette hozzá.

Múlt pénteken a parlament el is fogadta a magánnyugdíj-pénztárakat érintő törvényeket: az egyik 14 hónapra felfüggeszti a tagdíjak folyósítását, és a havi 30 milliárd forintot az állami nyugdíjkasszában tartja, a másik pedig megszünteti a kötelező magánnyugdíj-pénztári tagságot, és lehetőséget teremt a visszalépésre az állami rendszerbe.