Kicsi volt a marcipán a multiknak - a Szamos-sztori

Kelényi Ádám, a Szamos Marcipán gazdasági igazgatója
Vágólapra másolva!
A válság ugyan visszavetette a Szamos Marcipán forgalmát is, de a családi vállalkozás korábban azt is túlélte, amikor nagy külföldi cégek jelentek meg Magyarországon, és privatizálták az édesipart - erről is beszélt az [origo]-nak Kelényi Ádám gazdasági igazgató, aki azt is elmondta, hogy mit keres a Szamos termékei között az osztrák Mozart-golyó.
Vágólapra másolva!

Mennyire keserítette meg honfitársaink szájaízét a válság elmúlt két éve?
- Elég határozottan, ha azt nézzük, hogy 2009-ben a teljes kiskereskedelemben 8-8,5 százalékkal esett vissza az édességek értékesítése, aminél a Szamos termékeinek eladása egy kicsit kisebb mértékben, 6-8 százalékkal csökkent. De nem lélegezhettünk fel ebben az évben sem, január-februárban tovább csökkent a fogyasztás, a választásokat követően pedig a forint gyengülése, egyéb kiadásaik növekedése vette el az emberek kedvét attól, hogy több édességet fogyasszanak.

Fotó: Szabó Balázs [origo]

Ha már a forint gyengülését említette, az viszont kedvező a kivitelnek. Egyáltalán mekkora a Szamos exportja, s az nem kompenzálta a belföldi árbevétel visszaesését?
- Kétségtelenül javította a bevételi oldalt a gyengébb forint, de teljes mértékben nem tudta kompenzálni a hazai értékesítés csökkenését. A Szamos összárbevételében 25 százalékot jelent az export, de folyamatosan növekvő a részesedés. Számunkra kedvező tényező, hogy az exportbevétel fedezi a külföldi beszerzéseinket, így nem kell az esetleges kedvezőtlen árfolyammozgás miatt veszteséggel számolnunk.

Hová exportál a Szamos?
- Olyan országokba, ahol van hagyománya a marcipán édesség fogyasztásának, ez lényegében két országot jelent, Ausztriát, és Németországot. De az utóbbi időben egy közvetett exportlehetőség felé is tettünk lépéseket. Vásárlói visszajelzésekből ugyanis kiderült, hogy sokan szívesen vinnék a termékeinket külföldre ajándékként, így elkezdtük angolul feliratozni a az édességeket, dobozokat, hogy tisztában legyenek az ajándékozottak is, hogy mit fogyasztanak.

Fotó: Szabó Balázs [origo]

Ma már a termékek negyedét értékesítik külföldön

EgyreVan valamilyen akadálya, hogy a Szamos nagyobb mennyiségben exportáljon, ha például a belföldi kereslet úgy visszaesett mint 2009-ben?
- Két korlát van, az egyik a termékeink magas árszintje, a másik a kinti marketing hiánya. Azért drágábbak a termékeink a tömegédességeknél, mert minőségi alapanyagból, kézzel készülnek, amit egy szűkebb vásárlói rétegnél lehet érvényesíteni. A másik tényező a marketing, vagyis inkább annak hiánya, ugyanis a Szamos méreteinél fogva képtelen több tíz vagy százmillió forintokat költeni piackutatásra és termékbevezetésre, mint a nagyok. De ez nem csak ránk, hanem a magyar cégek többségére is jellemző korlát.

Szóba hozta a nagycégeket. Annak idején, amikor privatizálták a magyar édesipar cégeit, miért nem vetett szemet valamelyik külföldi társaság a Szamosra?
- Túl kicsik voltunk a számukra, valószínűleg ez volt a szerencsénk. A nagy édesipari társaságok gépsorokban, tömeggyártásban, száz és ezer tonnákban gondolkodnak, a kézi feldolgozás, a magas élőmunka tartalom nem az ő világuk. De hasonlóan más feldolgozóipari ágazatokhoz, nálunk is inkább a piac megszerzése volt a céljuk, nem annyira az, hogy életben tartsák a gyárakat Szerencsen, Budapesten, vagy Győrben.

Fotó: Szabó Balázs [origo]
Kelényi Ádám: Túl kicsik voltunk a multiknak, és a marcipán sem érdekelte őket

Azért ennél biztosan több kellett az életben maradáshoz, sőt a folyamatos bővüléshez.
- Persze, kellett a kereslet a hagyományos, minőségi termékek iránt, de az is, hogy folyamatosan fejlesszük termékeinket ráadásul a családi tradicióknak megfelelően. A korszellemnek megfelelően egyre egészségtudatosabb termékeket gyártunk, ami édesség esetén sem ellentmondás. A korábbiaknál magasabb például a mandulatartalom, és egyre több gyümölcsöt használunk a termékekben. Száműztük a mesterséges színezőanyagokat, csak természeteseket használunk. Naprakészen követjük a marcipánfiguráknál, hogy a filmekből, mesékből kik éppen az aktuális kedvencek, persze a régiekről sem feledkezünk meg.

Hogyan került a Mozart-golyó a Szamos termékei közé, amin eléggé meglepődtem?
- Ha úgy tetszik, ez is a termékfejlesztés körébe tartozik abból a szempontból, hogy a Mozart-golyó nagy népszerűségnek örvend itthon is. Az viszont kevéssé közismert, hogy Európában rajtunk kívül négy gyártó vitatkozik, sőt perli egymást amiatt, hogy kinek is a saját terméke a Mozart. Amíg ők vitatkoznak, mi gyártjuk, ha van rá kereslet.

Milyen perspektíva lehet még a Szamos marcipán előtt?
- Leginkább az, hogy bővitjük a brandet, vagyis a márkát. Tudatosan törekszünk arra, hogy a Szamoshoz ne csak marcipán kötődjön az emberek fejében, hanem a fagylalt, a cukrászda, a likőr, a csokoládé is. Vagyis mára már gyűjtő brand lett a Szamos, amit persze a szakboltjainkkal is erősítünk.