A cégek teherviselő képességére hivatkozik a válságadós törvényjavaslat

Vágólapra másolva!
A költségvetési egyensúly megtartásával, az érintett vállalkozások tevékenységének társadalmi-környezeti hatásával, illetve teherviselő képességükkel indokolja a válságadó bevezetését az erről szóló törvényjavaslat. A pénteken benyújtott javaslat már olvasható a parlament honlapján.
Vágólapra másolva!

Pénteken benyújtották a parlament elé az "egyes ágazatokat terhelő különadóról" szóló törvényjavaslatot. A Lázár János fideszes frakcióvezető és Rogán Antal belvárosi polgármester által benyújtott törvényjavaslat indoklása szerint három ágazatot - a bolti kiskereskedelmet, a távközléssel, illetve az energiaellátással foglalkozó vállalkozásokat - terhelnek három évre szóló különadóval.

Az adó kivetését az államháztartás egyensúlyának javításával, a jelzett ágazatok tevékenységének társadalmi-környezeti hatásával, illetve teherviselő képességükkel indokolják - derül ki a javaslat parlament honlapján olvasható szövegéből (pdf). Az adózás alapja a vállalkozások nettó árbevétele, mértéke az érintett cégek tevékenységtől és árbevételtől függően változó lesz.

A bolti kiskereskedőknek 500 millió forintos árbevételig nem kell adót fizetniük. Az adómentes határ feletti bevételt 30 milliárd forintig 0,1 %, 30 és 100 milliárd forint között 0,4 % adó terheli, a 100 milliárd Ft feletti részre után pedig 2,5 %-ot kell fizetni. A távközlési vállalkozások 500 millió forint adóalapig 2 %-ot, az 500 millió és az 5 milliárd forint közötti részre 4 %, az 5 milliárd forint feletti rész után 6,5 % adót fizetnek. Az energiaellátók egységesen 1,05 % az adót kell fizessenek a nettó árbevétel után.

A válságadó bevezetését Orbán Viktor miniszterelnök a Széll Kálmán Alapítvány szerdai rendezvényén jelentette be, amikor a kormány második gazdasági akciótervét ismertette. "A válsághelyzetben, amíg ki nem jutunk a gödörből, azokon a sor, akik eddig kevesebbet vállaltak" - mondta. A kormány terveit többen kritizálták, az érintett cégek a beruházásokat, a gazdasági növekedést és a munkahelyteremtést féltik a válságadótól.