Fogyasztói csoportot szervező céget büntetett a versenyhivatal

Vágólapra másolva!
A Gazdasági Versenyhivatal 900 000 forint bírságot szabott ki a Euromobilien Hungary Kft.-re. A hatóság szerint a fogyasztói csoport szervezésével foglalkozó cég reklámjaiban nem volt egyértelmű, hogy sorsoláson, vagy előtörlesztés vállalása alapján dől el, hogy ki mikor jut pénzhez.
Vágólapra másolva!

A Gazdasági Versenyhivatal (GVH) 900 000 forint bírságot szabott ki jogsértő, a fogyasztók megtévesztésére alkalmas reklámok közzététele miatt az Euromobilien Hungary Pénzügyi Szolgáltató Kft.-re, valamint megtiltotta a vizsgált és kifogásolt tartalmú tájékoztatások további megjelentetését - derül ki a GVH közleményéből.

A versenyhivatal a fogyasztói csoportok szervezésével és működtetésével foglalkozó Euromobilien 2010. május 31. előtt megjelent hirdetéseit vizsgálta, mivel sok panaszt kapott azzal kapcsolatban, hogy a cég hirdetéseiben nem, vagy nem egyértelműen adott információt a fogyasztói csoportok lényeges tulajdonságairól. Így arról sem, hogy a szolgáltatás nyújtására belső hitelezéssel, a tagok befizetéseiből kerül sor, melyben meghatározó a szerencseelem, mivel sorsolásokon és/vagy előtörlesztés vállalása alapján dől el, ki az, aki az adott hónapban a vásárlói joghoz jut.

Nem volt egyértelmű az sem, hogy a szerződő nem a szerződéskötéskor, hanem később, akár évek múltán juthat a vásárlási joghoz (a futamidő végén, az összes törlesztő részlet hiánytalan teljesítése esetén az is hozzájuthat vásárlási joghoz, akit a futamidő alatt nem sorsoltak ki, vagy nem tudott előtörleszteni)

A GVH megállapítása szerint a kínált összeg mértékére, a futamidőre és a havi törlesztő részletre utaló reklámok elolvasásakor a fogyasztó arra a következtetésre juthatott, hogy a szolgáltatás igénybevétele esetén azonnal hozzájuthat az általa igényelt összeghez, amelyet havi törlesztéssel fizet vissza. A reklámok alapján fel sem merülhetett benne, hogy a kívánt dologhoz sorsolás útján, esetleg csak 5-10-15 év elteltével juthat hozzá.

A fogyasztók azt sem tudták a versenyhivatal szerint, hogy a fogyasztói csoport nem nyújt hitelt, és Euromobilien nem hitelezéssel, hanem fogyasztói csoportok szervezésével és működtetésével foglalkozik. Ezzel szemben a reklámok egy része kifejezetten nagy értékű hitelt kínált a fogyasztók számára, amely így nem felelt meg a valóságnak.

A bírság kiszabásakor súlyosbító körülményként értékelték azt, hogy a reklámozás időben elhúzódott, több hónapon át, igen intenzíven, széles kört elérve zajlott. Azt is, hogy a megcélzott kör anyagilag nehéz, kiszolgáltatott helyzetben lévő fogyasztókból áll, akik a hirdetések hatására hosszú távú jogviszonyba kerültek. Enyhítő körülmény volt ugyanakkor, hogy a szerződés megkötéséig további információkhoz lehetett jutni a fogyasztói csoport működésével kapcsolatban.