A nyugdíjpénztárak elsorvasztására játszik a kormány

Vágólapra másolva!
Nagy pofon lesz a kötelező magán-nyugdíjpénztári rendszernek a tagdíjak több mint egy éven át tartó elvonása, amelyet Orbán Viktor miniszterelnök szerdán jelentett be: az állami rendszerbe való visszalépés kiterjesztése a kegyelemdöfést adhatja meg pénztáraknak, és információink szerint a kormányzati szándék sem áll messze ettől. A pénztárszövetség tiltakozik.
Vágólapra másolva!

A magán-nyugdíjpénztári tagdíjakat az állami nyugdíjkasszába irányítja november 1-jétől a kormány - mondta Matolcsy György nemzetgazdasági miniszter szerdán az MTI-nek nyilatkozva. Orbán Viktor miniszterelnök szerda délutáni beszédéből még nem volt teljesen egyértelmű, mi lehet a kormány szándéka a nyugdíjrendszerrel: a kormányfő azt mondta, novembertől 2011. december 31-ig "felfüggesztik a magán-nyugdíjpénztári kifizetéseket", ezzel havonta 30 milliárd forintot takarítva meg.

"Direkt államosításra nem kell számítani, de nem lesz nehéz olyan feltételeket teremteni a visszalépéshez, hogy gyakorlatilag mindenkinek megérje, így a kötelező magán-nyugdíjpénztári rendszer magától is megszűnhet" - mondta az [origo]-nak egy névtelenséget kérő kormányzati forrás, aki arra a kérdésünkre nem válaszolt, milyen megoldással venné elejét a kormány azoknak az aggodalmaknak, hogy a ma saját egyéni számlákon vezetett megtakarítások bekerülnek a közös állami rendszerbe. (Az egyik kézenfekvő lehetőség az egyéni számlás rendszer - legalábbis részleges - bevezetése lehet, amelyről már a választások előtt is volt szó - a szerk.)

Orbán szavai azért nem voltak egyértelműek, mert a központi költségvetés - az állami alkalmazottak magán-nyugdíjpénztári tagdíjait leszámítva - nem utal pénzt a pénztáraknak. A társadalombiztosítás nyugdíjalapjának viszont igen, a munkavállalóktól a pénztárakhoz érkező tagdíjak összege ugyanis innen hiányzik - tekintve, hogy a mindenkori nyugdíjasok nyugdíját az aktuális járulékbevételekből finanszírozzák. A költségvetés ezért havonta nagyjából 30 milliárd forint értékben kipótolja a tb-alap bevételeit.

Orbán bejelentése szerint tehát egy ehhez szükséges törvénymódosítással 14 hónapon át az állami nyugdíjrendszerbe irányítják majd a 18 magánnyugdíjpénztárnak járó tagdíjat, ami így már az idén 60 milliárdos tehertől kíméli meg a költségvetést.

A miniszterelnök azt is mondta, hogy 2011 végéig kidolgozzák a törvényi feltételeit annak, hogy miként lehet visszalépni a magánpénztárakból az állami nyugdíjrendszerbe. Ezt az 52 évesnél idősebbek számára már lehetővé tette a Bajnai-kormány, és az érintett több mint 122 ezer tag több mint fele élt is a lehetőséggel, majdnem 90 milliárd forintos pluszbevételhez juttatva a büdzsét. A magánpénztáraknak jelenleg közel 3 millió tagja van.

A Stabilitás Pénztárszövetség elutasítja

Mély megdöbbenéssel fogadta a Stabilitás Pénztárszövetség Orbán Viktor miniszterelnök mai bejelentését - áll az [origo]-hoz eljuttatott közleményben. A magánnyugdíjpénztárak 100 százalékát tömörítő szakmai szervezet szerint a tervezett intézkedés végeredményét tekintve a tagok több mint 2700 milliárdos vagyonának elvonását jelenti, ami ellen a pénztárak "minden lehetséges fórumon fel kívánnak lépni".