VDSZSZ: Félezer vasutast küld el a Rail Cargo

Vágólapra másolva!
A teherfuvarozó Rail Cargo Hungária 460 alkalmazottjától készül megválni - állítja Vasúti Dolgozók Szabad Szakszervezete, ami miatt sztrájkot helyezett kilátásba az érdekvédelmi szervezet. A Rail Cargo Hungaria szerdán közleményben megerősítette a hírt.
Vágólapra másolva!

Csoportos, 460 főt érintő létszámleépítést jelentett be a Rail Cargo Hungaria (RCH) - adta tudtul a Vasúti Dolgozók Szabad Szakszervezte (VDSZSZ) keddi közleménye. A szakszervezet elfogadhatatlannak tartja a leépítést, és minden fórumon hangsúlyozza, egyetlen tagját sem érintheti az elbocsátás. Amennyiben rövidesen nem születik a VDSZSZ-tagokra nézve megnyugtató megállapodás, úgy a vállalatnak sztrájkra kell számítania - hangsúlyozza közleményében a VDSZSZ. A Rail Cargo Hungaria szerdai közleménye szerint a tervezett létszámleépítés végrehajtásáról a törvényekben előírt konzultációkat október 21-én indítja, a területi konzultációk pedig novemberben kezdődnek. A vállalat arra kéri a szakszervezeteket, hogy a munkahelyek megőrzése érdekében támogassák elképzeléseit, aminek a létszámcsökkentés csak egyik, de nélkülözhetetlen feltétele.

A szakszervezet tudomása szerint a munkáltató már tájékoztatta a regionális munkaügyi központokat is a tervezett csoportos létszámleépítésről, de a leépítésben érintett munkakörökre egyelőre csak halványan lehet következtetni. A VDSZSZ szerint az átadott anyagból kiolvasható, hogy egyes területi üzemeltetési központok létszámából hány munkavállalót kíván elbocsátani az RCH. A szegedi központhoz jelenleg 575-en tartoznak, ezt 176 munkavállalóval csökkentené az RCH. A leépítés 45 fizikai és 131 szellemi munkakört érintene a munkáltató tervei szerint. A szombathelyi központ 872 munkavállalójából 140-et kellene elbocsátania, ez azonban kivétel nélkül csak szellemi munkakörben dolgozókat érintene. A miskolci területi üzemeltetési központban 638-an dolgoznak, közülük 88 munkavállalót - 10 fizikai és 78 szellemi munkakörben dolgozót - érintene a leépítés. A záhonyi területi üzemeltetési központ 394 munkavállalója közül a munkáltató 56 "talpára kötne útilaput", ebből húszan fizikai, 36-an szellemi munkakörben dolgoznak - közölte a VDSZSZ.

Korábban Gaskó István, a Vasúti Dolgozók Szabad Szakszervezetének (VDSZSZ) elnöke a Format című osztrák gazdasági hetilap szerint arról beszélt, hogy akár ötezren is elveszíthetik állásukat az osztrák kézben lévő Rail Cargo Hungaria Zrt. (RCH) súlyos válsága miatt. Az Osztrák Szövetségi Vasút (ÖBB) magyar teherszállító leányvállalatánál, az egykori MÁV Cargónál az év végén lejár a munkahelyek megtartására vonatkozó garancia, a veszteséges társaság pedig szanálásra szorul. Az osztrák lap október elején azt írta, hogy az RCH kivonulhat a darabáru-szállítási piacról, ami 2 ezer munkahely megszüntetésével járhat, a MÁV-nál pedig további 3 ezren veszíthetik el az állásukat a magyarországi szakszervezetek szerint.

A MÁV-nál ezen kívül 40-50 milliárd forintos tétje is van az RCH szanálásának; a magyar vasúttársaságnál ekkora bevétele származik az RCH-nak nyújtott szolgáltatásokból. A Format szerint az RCH komoly gondot jelent, nem csupán drágán vették, hanem még pumpálni is kell bele a tőkét, mostanáig 330 millió eurót, az eredmény pedig tavaly 30 millió euró veszteség volt, ami az idén még nagyobbra nőhet.

A létszámleépítés elkerülhetetlen, mértéke pedig attól függ, hogy az Orbán-kormány hajlandó-e felülvizsgálni az idén decemberben hatályba lépő új pályahasználati díjakat - írta annak idején az osztrák lap, amely szerint a munkaügyi konfliktus kompromisszummal végződhet: a budapesti kormány csökkenti a pályahasználati díjat, az osztrák cég pedig eltekint a magyarok tömeges elbocsátásától.