Elmaradt bérük kifizetéséig visszatartják a TE Ganz-Röck dolgozói a legyártott árut

Vágólapra másolva!
Második napja nem engedik elszállítani egy külföldi cégnek korábban legyártott termékeket a TE Ganz Röck Zrt. kiskunfélegyházi gyárának sztrájkoló dolgozói; a munkások hat havi elmaradt bérük kifizetését követelik - közölte a gyár sztrájkbizottságának a képviselője.
Vágólapra másolva!

A sztrájkoló munkások azt szeretnék elérni, hogy a TE Ganz Röck Zrt. tulajdonosai fizessék ki elmaradt bérüket és a visszatartott juttatásokat, amit a 200 millió forintnál nagyobb értékű szállítmány visszatartásával próbálnak kikényszeríteni. A sztrájkbizottság képviselője elmondta: ha megkapják a bérüket, akkor egy órán belül felpakolják a német cég részére korábban legyártott termékeket.

Ménes István vezérigazgató csütörtökön Kiskunfélegyházán járt és azt kérte a munkásoktól, hogy engedjék meg a kamionok megpakolását, ígéretet azonban nem tett arra, hogy azonnal kifizetnék a munkásokat.

"Nem hiszünk már a jelenlegi vezetőknek, mert információink szerint a német cég eddig mindig fizetett, de most nem tudni hol van a pénz" - véli egy neve elhallgatását kérő sztrájkoló. A sztrájkőrség csütörtök reggeltől 24 órás ügyeletet tart a gyárban és nem engedik be a szállításra váró kamiont.

A kiskunfélegyházi ipari park két német tulajdonú cégének munkásai pénteken élelmiszert és teát vittek szolidaritásuk jeléül a TE Ganz Röck Zrt. sztrájkolóinak. A gyárban szeptember 3-án kikapcsolták az áramot a tartozások miatt. A munkások szombaton délelőtt Kiskunfélegyházán, a Szent János téren demonstrációt is tartanak, és petíciót akarnak átadni Kapus Krisztián polgármesternek, aki egyben a térség országgyűlési képviselője.

Gyakoriak a munkabeszüntetések a cégnél

A TE Ganz Röck Zrt. kiskunfélegyházi gyárában két éve már csak késésekkel, hosszabb-rövidebb idejű munkabeszüntetések után kapják meg elmaradt fizetésüket a dolgozók. Idén április 7-én még a Bajnai-kormány döntött arról, hogy megmentési és szerkezetátalakítási támogatás keretében kezességet vállal a Ganz-Röck Zrt. által kereskedelmi banktól felveendő likviditási hitelhez.

Amikor a TE Ganz Röck Zrt. teljes kapacitással termelt, a társaság állandó alkalmazotti létszáma 370 körül volt, és rendszeresen 120 külsőst foglalkoztatott a Kiskunfélegyháza környéki településekről. A TE Ganz-Röck Zrt. többségi tulajdonosa a Resonator csoport, a kisebbségi - 45 százaléknyi tulajdoni hányaddal pedig a Vegyépszer csoport.