Washingtonban tárgyal Matolcsy György

Vágólapra másolva!
A Nemzetközi Valutaalap és a Világbank október 8-10. közötti közgyűlésén Magyarországot IMF- és világbanki kormányzói minőségében Matolcsy György nemzetgazdasági miniszter képviseli. A magyar delegáció tagja lesz még Simor András jegybankelnök és Szász Károly PSZÁF-elnök is.
Vágólapra másolva!

A Nemzetközi Valutaalap (IMF) és a Világbank 2010. október 8-10. között Washingtonban megrendezendő közgyűlésén Magyarországot IMF- és világbanki kormányzói minőségében Matolcsy György nemzetgazdasági miniszter képviseli.

A közgyűlés keretében a nemzetgazdasági miniszter megbeszéléseket folytat az ún. IV. cikkely szerinti konzultációról az október közepén Budapestre készülő IMF-delegáció vezetőivel, valamint a Világbank, az Európai Beruházási Bank és az Európa Tanács Fejlesztési Bank (CEB) vezetőivel.

A nemzetközi pénzügyi intézményekkel történő találkozókon az aktuális együttműködési kérdéseken túl kiemelt témaként szerepelnek Magyarország uniós elnökségi prioritásai. Matolcsy György megbeszéléseket folytat továbbá az Egyesült Államok pénzügyminisztériumának vezetőivel is. A közgyűlésen részt vevő magyar delegációnak tagja a nemzetgazdasági miniszteren kívül Simor András jegybankelnök, valamint Szász Károly, a Pénzügyi Szervezetek Állami Felügyeletének elnöke.