Rogánék a Mol milliárdjaiból töltenék fel a költségvetési tartalékot

Vágólapra másolva!
A Mol költségvetésbe visszafizetett pénzét két fideszes képviselő a költségvetés általános tartalékába helyezné, ami szerintük kimerülőben van.
Vágólapra másolva!

Rogán Antal és Dancsó József fideszes képviselők szerdán benyújtott javaslatukban módosítanák az idei költségvetést. Az előterjesztés szerint "a 2010. évi költségvetés tervezése során a korábbi kabinet több olyan kötelezettségre nem irányzott elő forrást, amelyet mindenképpen teljesíteni kell. Ilyen volt például az árvízi védekezés költségeinek egy része".

A törvényjavaslat indoklásában a képviselők kifejtik, hogy a kötelezettségek finanszírozására rendelkezésre álló általános költségvetési tartalék kimerülőben van, ezért új forrásokkal kell feltölteni. A javaslat szerint a Mol által a költségvetésbe befizetett több mint 35 milliárd forintot az általános tartalékba kerülne. (Az olajtársaság az Európai Bíróság döntése alapján az elmúlt évek során tiltott állami támogatásban részesült, a döntés következében köteles ezt az összeget az államnak befizetni. A Mol a 35,2 milliárd forintos összeget már be is fizette.)

Az előterjesztés egy másik kérdésben is módosítást javasol: az elmúlt években a gyógyító-megelőző ellátást nyújtó egészségügyi szolgáltatók jelentős adósságot halmoztak fel, míg az Egészségbiztosítási Alap 2007-ben és 2008-ban többlettel zárt. Ezért a képviselők szerint indokolt, hogy a kormány az alap tartalékát az említett szolgáltatók adósságának rendezésére fordítsa. Ha a javaslatra igent mond a parlament, akkor ezzel a kormány felhatalmazást kap az intézkedésre és a végrehajtásra.