Motorgyárat hozna Magyarországra a Suzuki egy japán lap szerint

Vágólapra másolva!
Részben külföldre helyezné át Japánból az autómotorok gyártását a Suzuki Motors egy japán lap értesülései szerint, konkrétan megemlítve célországként Magyarországot. A Magyar Suzuki Zrt. egyelőre nem kommentál, az esztergomi vagyongazdálkodási hivatal szerint pedig lenne hely a bővítéshez.
Vágólapra másolva!

Visszafogná az autómotorok gyártását Japánban a Suzuki, és azt tervezi, hogy a termelés egy részét külföldre teszi át - írja az AFP az Asahi Shimbun napilapra hivatkozva. A lépés legfőbb oka az, hogy az erős jen nagymértékben rontja a vállalat nyereségességét. A Suzuki Motor részvényeinek árfolyama közel öt százalékkal emelkedett szerdán a hír bejelentését követően, ami arra utal, hogy a piac szerint is jót tenne a profiatbilitásnak a külföldi gyáregységek felfuttatása.

A japán lap szerint a Suzuki teljes egészében átszervezné a japán termelést, és már meglévő érdekeltségeihez - többek között a magyarországi gyárba - telepíthet motor- és alkatrészgyártásának egy részét. A Suzuki egyelőre nem erősítette meg az újságban közölteket, mondván, nincs tervben, hogy csökkentenék a jelenlegi, évi 800 ezer darabos autómotor-összeszerelésüket japán üzemeikben.

A cég szóvivője annyit azonban elismert, hogy korábban volt szó arról, hogy a Magyarországra és Indonéziába irányuló alkatrészek beszállítását helyi beszerzéssel váltanák ki, ami azt jelenthetné, hogy motorgyárakat hozzanak létre ezekben az országokban.

Ruska Viktória, a Magyar Suzuki Zrt. vállalati kommunikációs vezetője nem kívánta kommentálni a sajtóban megjelent híreket, bár nem is cáfolta azokat. Esztergom város vagyongazdálkodásért felelős hivatalában egyelőre nem tudnak arról a szándékról, hogy a Suzuki terjeszkedni kívánna. Ahogy Major Miklóstól, a hivatal munkatársától megtudtuk, a Suzuki jelenlegi telephelyének közvetlen szomszédságában van szabad terület, amit fel tudnának ajánlani a japán autógyártónak.