Alacsony forgalom mellett kicsit nőtt a BUX

Vágólapra másolva!
Pici emelkedéssel zárta a hét első napját a Budapesti Értéktőzsde részvényindexe.
Vágólapra másolva!

A Budapesti Értéktőzsde részvényindexe, a BUX 34,02 pontos, 0,15 százalékos emelkedéssel, 23 079,97 ponton zárt hétfőn. A részvénypiac forgalma 14,5 milliárd forint volt hétfőn, a vezető részvények vegyesen változtak az előző záráshoz képest.

A Mol 205 forinttal, 0,98 százalékkal 20 800 forintra csökkent, 5,4 milliárd forintos forgalomban. Az OTP részvények ára 41 forinttal, 0,78 százalékkal 5299 forintra erősödött, forgalmuk 6,7 milliárd forintot tett ki. A Magyar Telekom árfolyama 1 forinttal, 0,15 százalékkal 661 forintra esett, forgalma 287,2 millió forint volt. A Richter papírok árfolyama 430 forinttal, 0,92 százalékkal 47 330 forintra nőtt, a részvények forgalma 1,1 milliárd forintot ért el. Szektortársa, az Egis 288,2 millió forintos forgalom mellett 355 forinttal, 1,59 százalékkal 22 655 forintra emelkedett.

Sőre Balázs, a Buda-Cash Brókerház határidős üzletkötője elmondta, hogy a forgalom viszonylag alacsony volt, a részvényárfolyamok nem változtak jelentősen, fontosabb piacmozgató hír nem érkezett, az európai tőzsdéken azonban pesszimistábbak voltak a befektetők mint a BÉT-en. Az üzletkötő szerint az OTP erejét mutatja, hogy az alacsony forgalom ellenére sem esett, hanem az 5300 forintos szintre "tapadt". Ennek áttöréséhez pozitív hírekre lenne szükség - tette hozzá.

Úgy vélte az önkormányzati választások eredménye nem hatott igazán a kereskedésre, bár az, hogy az index nem csökkent jelentheti a külföldi bizalom erősödését. Ezt jelezheti az is, hogy a forint több havi szintre erősödött, az euró 272 forint környékén ingadozott napközben.