222 fölött ragadt be a svájci frank

Vágólapra másolva!
Kedden kétszer is csúcsot döntött a svájci frank: először reggel emelkedett soha nem látott szintre a frank árfolyama, kora délután pedig kisebb korrekciót követően újabb rekordot állított be a svájci pénz a magyarral szemben. Az új rekord 222,57 forint. Este hét óra után is maradt erős szinten a frank, 222,23 forintot kértek a svájci devizáért.
Vágólapra másolva!

Kedden este hét óra után egy svájci frank 222,23, egy euró 286,87, egy amerikai dollár 222,92 forintba került. Kedden kevéssel 14 óra előtt egy euró 287,49 forintba, egy dollár 226,87 forintba került, egy svájci frank pedig 222,57 forintot ért - ez utóbbi érték soha nem látott szintet jelent, és meghaladja a reggel beállított rekordszintet is.

A budapesti kereskedés kezdete előtt fél órával 221,70 forintot adtak egy frankért a nemzetközi devizapiacon, ez a magyar pénz szempontjából két forinttal gyengébb árfolyam az eddigi rekordnál. Kilenc óra körül ennél is magasabbra, 222,42 forintra szökött a jegyzés. Az euróval és a dollárral szemben is gyengült a forint, de sokkal kevésbé - az euróval 287, a dollárral pedig 227 forint fölött kereskedtek ugyanekkor.

Kedden délre egy kicsit csökkent a forintra nehezedő nyomás, az euró 286,70 forintnál, a dollár 225,80 forintnál, a frank pedig 221,30 forintnál állt ekkor.

A frank múlt szerdán döntött rekordot a forinttal szemben: az árfolyam akkor rövid időre 219,75 forintra emelkedett (a korábbi csúcsot július 1-jén regisztrálták, akkor 218,98 forinton).

A svájci frank árfolyamának erősödése részben a rossz piaci hangulatra vezethető vissza: a globális pesszimizmus miatt fokozódott a befektetők kockázatkerülése, ezért a biztonságosnak tartott devizákat, így például a svájci frankot veszik. Erre vezethető vissza, hogy a frank hajnalban történelmi csúcsot döntött az euróval szemben is, átlépve az 1,3-as lélektani szintet. A frank ráadásul úgy erősödik, hogy az elmúlt időszak három fontos makrogazdasági adata is elmaradt a várakozásoktól Svájcban.

A Raiffeisen Bank keddi hírlevelében azt írta, "a forint számára továbbra is jelentős kockázatot jelent az IMF védőernyőjének hiánya és a költségvetés körüli bizonytalanságok", ezért a romló nemzetközi hangulatban elképzelhető, hogy az euróárfolyam eléri a 290-es szintet. A bank devizakereskedői kedden 284,20 és 289,70 forint közé várják az eurót.

Gondi István, a Raiffeisen devizakereskedője szerint további forintgyengülés várható, szeptember közepéig a 230 forintos frank és a 290 forintos euró sem kizárt. A kereskedő úgy véli, az önkormányzati választásig kitart a bizonytalan politikai helyzet. "A politikai csatározások nem segítenek a forintnak" - mondta az IMF-tárgyalások elakadására utalva.

Kolba Miklós, az ING devizakereskedője is a svájci frank euróval szembeni erősödésével magyarázta, hogy miért drágult meg a legtöbb devizahitelest érintő pénz a forint kárára. Szerinte "semmi jóra nem számíthatunk", az euró a következő hetekben a 275-285 forintos sávból a 282-290 forintos sávba kerül. A svájci franknál azonban nem tudott várható mozgásteret említeni, mondván, "új szinteken vagyunk, nem tudni hova megyünk".

A Reuters tudósításában idéz egy meg nem nevezett devizakereskedőt, aki szerint Orbán Viktor miniszterelnök hétfői beszéde sem tett jót a forintnak. A kormányfő nagykövetek előtt beszélve azt mondta, az eddiginél "bátrabb, támadóbb, kezdeményezőbb jellegű" külpolitikát vár, és ennek a szemléletnek kell érvényesülnie az IMF-fel folytatott tárgyalásokon is. Hozzátette, Magyarországnak érdeke volt az IMF-megállapodás, de az egy kölcsönszerződés volt, nem gazdaságpolitikai együttműködés, mint amilyet az Európai Unióval kell kötnünk.