Kína elégedetlen az amerikai kötvényekkel

Vágólapra másolva!
Kína júniusban 24 milliárd dollárral - több mint 5 ezer milliárd forinttal - csökkentette az amerikai államkötvényekben lévő befektetéseit, mert kevesellte a papírok hozamát.
Vágólapra másolva!

Elégedetlenkedtek a kínaiak az amerikai államkötvények hozamával, így júniusban csökkentették kitettségüket ezen a piacon - adta hírül a Bloomberg egy amerikai kormányjelentésre hivatkozva.

A hozamcsökkenés miatt végrehajtott eladások eredményeként, a távol-keleti ország kezében lévő amerikai állampapír-állomány összege 24 milliárddal (5230 milliárd forint) 844 milliárd dollárra csökkent, ám ez még mindig jelentős része a külföldiek kezében lévő 4000 milliárd dolláros állománynak. Az összeg áprilisban még 900 milliárd dollár felett járt, azóta azonban többször is megugrott a kereslet az amerikai kötvények iránt, ezáltal a hozamok lejjebb, az árfolyamuk pedig feljebb került.

A Cashline brókercég elemzése szerint a kínaiak döntése nem feltétlenül végleges, mivel elképzelhető, hogy a buborék kipukkanásával és a hozamszintek emelkedésével visszatérnek a kínaiak erre a piacra. Kína mozgásterét azonban korlátozza, hogy százmilliárdos nagyságrendben nem lehet az eufóriában lévő vevőkre borítani a kötvényeket, hiszen annak negatív piaci üzenete visszaüthetne a még birtokukban lévő kötvények esetében is.