Nem adnak hitelt a szlovákok Görögországnak

Vágólapra másolva!
Eldőlt, hogy - az eurót használó országok közül egyedüliként - Szlovákia nem hajlandó Görögországnak hitelt nyújtani, az Európai Pénzügyi Stabilitási Alaphoz viszont csatlakozik. A görögök nemzetközi hitele ettől még nem forog veszélyben.
Vágólapra másolva!

Szlovákia nem nyújt hitelt Görögországnak - határozott a szlovák törvényhozás szerdán, megváltoztatva a nemrég távozott kormány döntését.

Az eurózóna által az adósságválságba került Görögországnak nyújtandó, összesen 110 milliárd eurós nemzetközi hitelből Szlovákiának 816 millió eurót kellett volna állnia. A 150 tagú parlament jelen lévő 84 képviselőjéből ketten támogatták a hitelnyújtást, 69-en ellene szavaztak, 13-an tartózkodtak.

A 440 milliárd eurós Európai Pénzügyi Stabilitási Alaphoz (EFSF) való csatlakozást ugyanakkor támogatták a képviselők. Ivan Miklos újonnan kinevezett pénzügyminiszter Szlovákia csatlakozását már július közepén aláírta.

Szlovákia elzárkózása a hitelnyújtástól megtöri ugyan az euróövezet egységét, de alapvetően nem vesztélyezteti a görög kölcsönt, melynek első részletét Görögország már leis hívta - írja a Bloomberg. A Európai Bizottság egyik szóvivője a hírügynökség kérdésére nem kommentálta a szlovák parlament döntését.