Közel 3 forinttal gyengült a svájci frank hétfőn

Vágólapra másolva!
Ha marad a kedvező hangulat, akkor az euró továbbra is 280 forint alatt maradhat, sőt, a következő napokban a 275 forintos szint elérése sem kizárt - állítja egy devizapiaci szakértő. Hétfőn a forint erősödött az euróval, a dollárral és a svájci frankkal szemben is.
Vágólapra másolva!

Hétfő este 9 óra előtt néhány perccel 277,90 forintot adtak egy euróért, azaz a reggeli szintekhez képest közel két forinttal csökkent az európai deviza ára.

A dollár árfolyama minimális mértékben - 40 fillérrel - csökkent, este 210 forintot kértek érte a devizapiacon. A svájci frank mutatott nagyobb gyengülést, este 9 óra előtt már 200 forint közelében volt a kurzus, szemben a reggeli 203 forinttal.

A dollár erősödött az euróval szemben, mivel hétfőn nem volt jelentős új makrogazdasági adat, így a zöldhasú némileg ledolgozhatta pénteki veszteségét. Ugyanakkor a Marketwatch szerint a dollár nyomás alá kerülhet, mivel piaci pletykák szerint az amerikai jegybank további élénkítő lépésekre szánhatja el magát, s ez rövid távon a gyengítőleg hat az amerikai devizára. Az amerikai jegybank szerepét betöltő Fed kedden tart kamatdöntő ülést, az esemény meghatározhatja a kereskedés további irányát.

Jó hangulat kell a 275 forintos euróhoz

A következő napokban a forint tarthatja az erősödő trendet. Az eurógyengülés irányában a 277,6 forintos szint jelenthet erős határt, amit nehéz lesz áttörni. Ha sikerül, akkor a következő napokban megnyílhat az út a 275 forintos szint felé, de ehhez kedvező nemzetközi befektetési hangulatra lesz szükség - mondták reggel a Raiffeisen Bank szakértői.

Sörös Csaba, a Takarékbank elemzője szerint a vártnál jobb amerikai és európai vállalati gyorsjelentések nemcsak a tőzsdéket támasztják meg, hanem a régiós devizákra is kedvező hatással vannak, ez látszik a zloty és a cseh korona erősödésén is. Ebben a környezetben az a kockázat, amit az IMF-tárgyalások megszakadása jelent halványodik. Ameddig a pozitív hangulat kitart, a forint tovább erősödhet, a szakértő szerint 277,50 és 276,30 forintos eurókurzusnál lehet a következő megálló.

Ezen a héten egyébként nemzetközi események közül az amerikai jegybank szerepét betöltő Fed döntéshozóinak kedden esedékes kamatdöntő ülését előzi meg a legnagyobb várakozás. A hazai események szerdától pörögnek fel, amikor a júliusi fogyasztó inflációs statisztikát közli a KSH, illetve az MNB júliusi kamatdöntő ülésének jegyzőkönyve lát napvilágot, pénteken pedig a második negyedéves GDP-adat jelenik meg.

Erősödés után a forint

Három heti csúcsra erősödött a forint az előző héten, miközben az euró is folytatta emelkedését a dollárral szemben. Egy héttel ezelőtt a reggeli órákban még 283 forintnál többet kértek az euróért, a svájci frank kurzusa akkor még 208-209 foirntnál járt, a dollárért pedig 216-217 forintot kértek. Elsősorban a befektetők kockázatéhségének köszönhetően az euró 280 forint alá került, valamint a dollár és a svájci frank árfolyama is több forinttal lejjebb került a múlt hét folyamán.

Gereben András, az Equlior brókercég ügyvezető igazgatója a látványos forinterősödésről pénteken az [origo]-nak azt nyilatkozta, elsősorban az optimista nemzetközi befektetői hangulattal magyarázható, hogy az euró jegyzése július 16. óta először került 280 forint alá, nem pedig az esetlegesen javuló magyarországi fundamentumokkal. Az szakember szerint az augusztus 13-án érkező második negyedéves GDP-adatra vonatkozó várakozás is beárazódhatott némileg a forintba. A Reuters elemzői konszenzusa szerint 0,7 százalékos lehetett a magyar össztermék növekménye éves szinten a második negyedévben, ami kismértékű javulás az első negyedévi 0,1 százalékos bővüléshez képest, de továbbra is igen vérszegény gazdasági teljesítményre utal. Gereben András komolyabb forinterősödésre nem számítok október elejéig, ugyanakkor a gyengülésnek is kisebb esélyét látom, mint a forint oldalazgatásának, amit a kivárás okozhat. A befektetők ugyanis azt várják, hogy a kormány az október 3-i önkormányzati választásokat követően bejelent-e újabb egyenlegjavító intézkedéseket vagy sem.