Lejtőre tette a forintot egy amerikai statisztika

Vágólapra másolva!
Ide-oda ugrált a forint a pénteki kereskedésben: nyugodt délelőtt után hirtelen erősödésbe kezdett az euróval szemben, egészen a 278 forintos szintig jutva, majd szintén gyors hátraarc után két lépcsőben újra 280 fölé került a közös pénz jegyzése. A gyengülést egy rossz amerikai munkanélküliségi statisztika váltotta ki.
Vágólapra másolva!

Csendes napra lehetett számítani a forint péntek délelőtti mozgása alapján, kora délután azonban elkezdett kilengeni az árfolyam. Egy óra körül hirtelen egy forinttal olcsóbb lett az euró, 278-ig ment az árfolyam, majd fél három körül ugyanolyan gyorsasággal visszagyengült a forint. Nem sokkal később nyilvánosságra került a friss amerikai munkanélküliségi adat, amely végül gyengülő pályára küldte a hazai fizetőeszközt, amely kora estére 280-as szintig gyengült.

Pénteken este 6 óra után már alig mozogott a forintárfolyam, ete fél 9-kor egy euró pontosan 280 forintba került, egy dollár 210,70 forintot ért, egy svájci frank pedig 203,50 forintot.

Az Egyesült Államokban 9,5 százalék lett a júliusi munkanélküliségi ráta, amely azt erősítette meg, hogy az amerikai gazdaság lassabban lábal ki a válságból, mint arra korábban számítottak. Ben Bernanke jegybankelnök már nyilatkozott úgy, hogy újabb élénkítésre lehet szükség a növekedés fenntartásához.

Amerikai bizonytalankodás

Sörös Csaba, a Takarékbank elemzője szerint az amerikai munkanélküliségi ráta ugyan júliusban annak ellenére maradt 9,5 százalék, hogy az elemzői konszenzus 9,6 százalékra való emelkedést prognosztizált, de a statisztikából az derül ki, hogy ez jórészt annak tudható be, hogy egyre több tartósan munkanélküli hagyott fel az aktív álláskeressel, így kikerült az aktívak táborából - azaz a munkanélküliségi rátát ugyan nem rontja, de a gazdasági kilátások ettől nem javultak.

Az adat nyilvánosságra kerülése gyengítette a dollárt, illetve csökkentette a befektetők kockázatvállalási hajlandóságát, ami a forintra rendszerint gyengítőleg hat. Sörös Csaba szerint azonban nincs ok pánikra, mivel sem a héten tapasztalt emelkedés, sem a jelenlegi veszteségek nem számítanak kirívónak, összességében inkább "oldalazásról" lehet beszélni.

Vissza az IMF-kudar előtti szintre

A napokban az IMF-tárgyalások összeomlása előtti szintre erősödött a forint, amelyet több külföldi esemény is támogatott. Az Európai Központi Bank változatlanul hagyta az alapkamatot csütörtökön. Jean-Claude Trichet a döntés utáni kommentárjában azt hangsúlyozta, hogy az irányadó ráta megfelelő a gazdasági kilátásokat övező bizonytalanságok ellenére. Az EKB-elnök mérsékelt növekedéssel és enyhe inflációval számol, és szerinte a második és harmadik negyedévben a vártnál jobb eredmények jöhetnek.

Az euró csütörtökön 280 forint alá került, amely annak is köszönhető a Raiffeisen elemzői szerint, hogy a Wall Street Journal cikke foglalkozott a magyar kötvénykibocsátások sikeréről: idén a tervezett 170 milliárd helyett 340 milliárd értékben sikerült kötvény értékesíteni. A bank devizakereskedői 279-282,5 forint közötti sávot valószínűsítenek péntekre.