Egyszerűbb feltételeket ígér a kormány az uniós pénzre pályázó vállalkozóknak

Vágólapra másolva!
Egyszerűbb pályázati feltételek mellett juthatnak uniós forrásokhoz a kis- és középvállalkozások, a részletek kidolgozását megkezdte a Nemzeti Fejlesztési Minisztérium.
Vágólapra másolva!

A kormány határozatában rendelte el, hogy a kis és középvállalkozások forrásellátásának javítása érdekében - az Új Széchenyi terv irányvonalának megfelelően - új pályázati felhívásokat kell megjelentetni - olvasjható a Nemzeti Fejlesztési Minisztérium (NFM) közleményében. Ennek megfeleően az NFM és a közvetlen szakmai felügyelete alá tartozó Nemzeti Fejlesztési Ügynökség (NFÜ) azonnal megkezdte a Gazdaságfejlesztési Operatív Program, valamint a Közép-magyarországi Operatív Program 2009-2010. évekre vonatkozó akciótervei módosításának kidolgozását.

A kormányhatározatban foglaltaknak megfelelően az NFM és az NFÜ hozzákezdett a pályázati rendszer egyszerűsítését eredményező javaslatcsomag kidolgozásához is. A kidolgozás alatt álló rendszer egyszerűbb eljárásrendet jelent majd a kis- és középvállalkozások számára.

A kidolgozás alatt intézkedéscsomag az alábbi elemeket foglalja magába: a saját forrás igazolás eltörlésének lehetősége, készfizető kezesség lehetősége biztosítékként kis- és középvállalkozások esetében, automatikus eljárásrend bíráló bizottság nélkül, a pályázati adatlap és a benyújtandó iratok rendszerének felülvizsgálata.
Ezen kívül eltörlik az inkasszóra vonatkozó felhatalmazó leveleket, hiszen adók módjára amúgy is behajtható az esetleges követelés. Ez jelenleg hatalmas felesleges irat és adminisztrációs tömeget jelent. Csökkentik a kedvezményezettnek 100 ezer forintba kerülő közjegyzői okiratköteles ügycsoportok számát is.
Bevezetik a tanácsadás-szerű bővített ügyfélszolgálatot kkv-knak is, nem csak kiemelt nagy ügyfelek részére.

A Kormány határozatában elrendelte még az európai uniós források - kis- és középvállalkozások versenyképességét szolgáló és az Új Széchenyi Terv irányvonalának megfelelő - átcsoportosítása érdekében szükséges lépések Európai Bizottsággal történő egyeztetésének előkészítését és e tekintetben a Kormány folyamatos tájékoztatását. A szakmai egyeztetések a témában megkezdődtek - olvasható a minisztérium közleményében.