Megkeresték Csányit az ukrán bank miatt

Vágólapra másolva!
Az OTP 2008 őszén még eladta volna az ukrán leánybankot, ma viszont már nem adná el, pedig lenne rá érdeklődő.
Vágólapra másolva!

A válság elmélyülése után, 2008 végén az OTP eladta volna az ukrán leányt., Csányi Sándor elnök-vezérigazgató akkor felhívta egy konkurens bank vezetőjét, ám ő nemet mondott az ajánlatra. A másik bank első embere a napokban felhívta Csányi Sándort, hogy megvenné az ukrán leánybankot, ám ekkor az OTP-vezér mondott nemet - derülz ki az OTP pénteki közgyűlésén Csányi Sándor beszámolójából.

Az OTP első embere közölte: az említett alkalomtól eltekintve az OTP Bank bízik az ukrán cégben, sőt szerinte a jövőben az OTP-csoport egyik legerősebb tagja lehet.

Ellentmondás az S&P-nél

Csányi Sándor beszédében több, az OTP-vel kapcsolatban megjelent hírt kifogásolt. Péládul amikor az OTP Bank felvette az állami hitelt, több cikk is felvetette, hogy a banknak likviditási gondjai vannak, holott erről szó sem volt. A kölcsönt a vállalkozási hitelezés élénkítése érdekében igényelte az OTP Bank és már vissza is fizette a hitelt, holott annak futamideje eredetileg 2012-ig tartott volna - közölte Csányi.

A bankvezér azt is elmondta, hogy a világ egyik legnagyobb hitelminősítője, az S&P ellentmondásosan ítéli meg az OTP Bankot. Miközben az S&P módszertana alapján az OTP a világ legjobban tőkésített bankja, a bank besorolása nincs a legjobbak között - közölte Csányi. (Jelenleg BB+ kategóriába tartozik a bank.) Csányi reméli, hogy ezt az ellentmondást mielőbb feloldja az S&P gárdája.

Idén nincs osztalék

A bank nem fizet idén osztalékot - mondta Csányi és hozzátette: felvásárlási célpontokat keresnek inkább olyan országokban, ahol csekély piaci résszel rendelkezik a cégcsoport.

Ha ez az év jól sikerül, akkor az OTP vezetése jövőre egy 3-5 évre szóló osztalékpolitikát fog kidolgozni - fogalmazott a közgyyűlésen a bankvezető.