A görög megoldás stabilizálhatná a hullámzó forintot

Vágólapra másolva!
Tegnap nagy utat járt be a forint az euróval szemben: 272 fölött is megfordult, pedig az elmúlt hetekben a 262-t ostromolta. Nap végére visszaerősödött ugyan a forint, de a következő napokban - főleg a görög válság kihívásai miatt - láthatunk még gyenge árfolyamokat.
Vágólapra másolva!

A forint kedden és szerdán a térségi devizákkal együtt folyamatosan gyengült a görög adósságválság elmélyülése, valamint a portugál és spanyol problémák miatti riadalom hatására. Szerdán délelőtt már 272,40 forintot kértek egy euróért a bankközi devizapiacon, amire több mint 2 hónapja nem volt példa.

Estére aztán a forint visszakapaszkodott a 270 forint/eurós szint közelébe, de érzékeny a térségi hatásokra, és ha romlik a befektetői hangulat, akkor akár 274 forint/euróig is gyengülhet a Takarékbank elemzői szerint. A Raiffeisen banknál úgy látják, hogy az euró jegyzése 270 forint alatt stabilizálódhat, feltéve, hogy sikerül megoldást találni Görögország adósságproblémájára - írta a DowJones hírügynökség.

A közép- és kelet-európai térség csütörtöki kilátásairól szóló összeállításában a gazdasági hírügynökség rámutat, hogy "a központi bank függetlenségét megkérdőjelező megjegyzések a következő kormány részéről tovább gyengíthetik a piacot."

Az euró 268,85, a dollár 203,44, a svájci frank 187,41 forintért forgott a devizapiacon 8 órakor.