Tovább gyengülhet a forint

Vágólapra másolva!
A keddi zuhanás után szerdán rosszul kezdett a forint, ám kora délután enyhült a nyomás, 272 forintról kora délután 270 forint körül mozgott a kurzus. A fordulat ellenére azonban továbbra is negatív a hangulat a piacon, nem kizárt, hogy a következő napokban 274-275 forintig drágul az euró.
Vágólapra másolva!

Nem sokkal este 8 óra előtt a devizapiacon 269,70 forintot kellett adni egy euróért, ekkor a dollárt 205, a svájci frankért pedig 188 forinton jegyezték. A forint délelőtt rosszabbul is állt, a 272 forintos szintről azonban ereszkedni kezdett az euró.

A forint kedden került lejtőre a Görögország és Portugália leminősítése miatt, ezt megelőzően, hétfőn még a dollár árfolyama 197 forint felett, az euró pedig 264 forint alatt mozgott, tehát azóta előbbi 8, utóbbi pedig közel 6 forinttal drágult. Devizakereskedők szerint könnyen lehet, hogy a hét hátralévő részében gyengülni fog a magyar pénz, mert a piacon negatív a hangulat, nagy a volatilitás, azaz nagyon változékony az árfolyam.

A piac egyre jobban fél a görög csődtől

Kolba Miklós, az ING devizaüzletág-vezetője az [origo]-nak elmondta: a piac már nem igazán hisz abban, hogy Görögország egyszerűen megmenthető. Az Európai Uniótól és az Nemzetközi Valutalap (IMF) várható mentőcsomag nem lesz elég arra, hogy talpra álljanak a görögök. Emiatt egyre erősödik a görög csődtől való félelelem, ami az euró dollárhoz mért árfolyamát csökkenti, a kockázatosabbnak tartott devizákra, így a forintra is rossz hatással van. Kolba szerint ha erősödik az eladói nyomás a forint piacán, akkor 275 forintig is elszaladhat az euró.

"Ha tovább erősödik a válsághurrikán, az könnyen elsodorhatja a forintot. Úgy tűnik, lassan nem elég csak beszélni a görög mentőcsomagról, hanem tenni is kell valamit. Kezd elfogyni a piac türelme, a jelek szerint" - írták piaci kommentárjukban a Commerzbank szakemberei. Ezzel összhangban nyilatkozott Sörös Csaba, a Takarékbank elemzője, aki úgy véli , a piacok már árazzák a görög csőd kockázatát és következményeit, erre csak ráerősít a hazai piacon a Fidesz offenzívája Simor András jegybankelnök ellen.

Rossz a helyzet az állampapírpiacon

Kedvezőtlen a hangulat a magyar állampapírpiacon is. Az egy évnél rövidebb futamidejű papírok, vagyis a kincstárjegyek hozama 10-12 bázisponttal emelkedett. Ennél jóval nagyobb mértékben - 31-44 bázisponttal - emelkedtek az éven túli értékpapírok, azaz a kötvények hozamai. Az állampapírok esetében a hozamemelkedést az árfolyam csökkenését jelenti, azaz a befektetők csak nagyobb hozam mellett hajlandóak finanszírozni az adott ország működését.


Sörös Csaba szerint az Egyesült Államok jegybankjára, a Fedre is érdemes figyelni . Ben Bernanke jegybankelnök valószínűleg a kamattartást fogja bejelenteni, a kérdés, hogy milyen kommentárt fűz a kamatdöntéshez. A beszéd irányt adhat a devizapiacoknak és Sörös Csaba szerint "meglepetéseket" tartogathat a sajtótájékoztató.

Előzetesen Bernanke arról beszélt, hogy a magas költségvetési hiány és államadósság jelenleg fenntarthatatlan, a gazdasági növekedés nem fogja kitermelni az adósság kamatait, a szükséges megszorítások viszont fékezni fogják a növekedést. Sörös szerint, ha a piacok rossz hírként értékelik Bernanke beszédét, akkor fokozódhat a pesszimista hangulat a piacokon, ebben az esetben pedig a hét hátralévő részében akár 274 forintig drágulhat az euró.