A görög IMF-szerződéshez kötik a németek a segítségüket

Vágólapra másolva!
A németek a görögök Nemzetközi Valutaalappal (IMF) való eredményes tárgyalásához kötik a segítségnyújtásukat. Az IMF-vezér és az európai főbankár személyesen fog Berlinbe utazni, hogy tájékoztassák a német parlamentet, ahol az ellenzéki pártok részletesebb információkhoz szeretnének jutni.
Vágólapra másolva!

Wolfgang Schäuble, Németország pénzügyminisztere sürgős felhívást intézett a törvényhozókhoz Berlinben, hogy kölcsönt nyújthassanak Görögországnak, ami az eurózóna stabilitásának megőrzése érdekében nélkülözhetetlen lépés.

A pénzügyminiszter azt nyilatkozta, hogy optimista azzal kapcsolatban, hogy a német parlament jóvá fogja hagyni a mentőcsomagot. Emellett azonban azt is közölte, hogy a hitelnyújtásnak csak akkor adnak zöld utat, ha Athén a héten meg tud állapodni a Nemzetközi Valutaalappal, az Európai Központi Bankkal (EKB) és az Európai Unió Bizottságával. Schäuble szerint, ha Görögország nem jutna egyezségre ezen szervezetekkel, az megjósolhatatlan következményekkel járna.

Korábbi nyilatkozatában a miniszter jóval szigorúbb álláspontot fogalmazott meg illetően és nyitva a németek szerepvállalásának kérdését. "Tény, hogy sem az Európai Unió, sem a német kormány nem döntött még, ami azt is jelenti, hogy az ítélet lehet pozitív és negatív is" - mondta a miniszter a Bild német bulvárlapnak. Ma azonban már arra lehet következtetni, hogy a német segítségnyújtás egyetlen buktatója Görögország IMF-fel való tárgyalásai lehetnek.

A német parlamentben a Görögországnak nyújtandó segítségről közvetlenül azután fognak szavazni, hogy a Nemzetközi Valutaalap befejezi a tárgyalásokat a segélycsomag részleteiről - mondta a német pénzügyminiszter.

Az IMF vezérigazgatója, Dominique Strauss-Kahn szerint a pénzügyi kérdésekről való tárgyalásokat felgyorsították, és a görögök szükségleteinek megfelelően időben be fogják fejezni. A parlamenti eljárás felgyorsítása érdekében Strtauss-Kahn és Jean-Claude Trichet - az Európai Központi Bank (EKB) elnöke - személyesen fogják tájékoztatni a német parlamentet április 28-án szerdán Berlinben.

Megugró hozamok

A görög állampapírok kamata jelenleg példa nélküli szintre emelkedtek hétfőn, ahogy a piaci félelmek drámain megnőttek az új nemzetközi mentőcsomaggal kapcsolatban. A kétéves görög állampapírhozam az elmúlt napokban 300 bázispontot (3 százalékot) ugrott, és immáron 13,96 százalékon áll, (a történelmi csúcs14,66 százalék.) Összehasonlításképp hazánkban a válság mélypontján, 2008 novemberében 13,08 százalékos hozamot kínált az ÁKK a 3 éves kötvényekre.



Eközben a görög pénzügyminiszter, Jeórjiosz Papakonsztantinou a segélycsomag ütemezéséről tárgyal Washingtonban az IMF képviselőivel. Mivel Görögország adósságállományának május 19-én egy igen tekintélyes része (8,5 milliárd euró) lejár, és ezek törlesztésére jelenleg nincs a görög kormánynak pénze, Görögországnak égető szüksége van a Valutaalap és közvetetten Németország azonnali segítségére.

"Ez nem egy egyszerű kérdés parlamenti keretek között. Ez a kérdés a közös valutánk stabilitásának megőrzéséről szól" - mondta Schäuble, miután egyeztetett a német parlament pártjaival. Az ellenzéki pártok részletesebb információkhoz szeretnének jutni a görög államnak nyújtandó kölcsönnel, és az állam talpra állásával kapcsolatban - beleértve a hosszú távú pénzügyi terveket. Frank-Walter Steinmeier a szociáldemokraták frakcióvezetője kijelentette, hogy szeretné, ha bankok és más pénzügyi intézmények becslést készítenének a Görögországnak nyújtott segítség költségeiről.