Visszavett a forint a reggeli erősödés után

Vágólapra másolva!
Péntekhez képest erősödött, a hétfő reggeli értékeknél azonban gyengébben állt este a forint. A kereskedők 262 és 265 forint közé várják az eurót a héten.
Vágólapra másolva!

Az euró 283 forintot ért hétfő este negyed nyolckor, míg péntek délután még 264,50 forint volt az árfolyam. A dollárt 197,3, a svájci frankot 183,3 forint körül jegyezték.

A hétfő reggeli szinthez (262,50) képest azonban olcsóbb lett a forint, feltehetően a görög helyzettel kapcsolatos aggosalmak hatására. A korábbi erősödést a múlt hét utolsó napján és a hét végén a görög hitelcsomag küszöbön álló aktiválása hozta meg, és valószínűleg a vasárnapi választási eredmények is számítottak.

A piac számított a jegybank 25 bázispontos alapkamat-csökkentésére, így ez érdemben nem befolyásolta a forint árfolyamát. Az MTI által megkérdezett devizapiaci kereskedők szerint elsősorban a nemzetközi piacokról - kiemelten pedig a Görögországból - érkező hírek határozhatják meg az elkövetkező időszak forintárfolyamát. A szakértők arra számítanak, hogy a hét folyamán a 262 és 265 forint közötti sávban ingadozik majd az euró árfolyama.

Londoni elemzők szerint beavatkozhat a folyamatokba a magyar jegybank, ha a forint a választások utáni időszakban "túlerősödik".