Sms-akció miatt 40 milliós bírságot kapott a Vodafone

Vágólapra másolva!
A Vodafone egy tavaly nyári akciójában tisztességtelen gyakorlatot folytatott, ezért a versenyhivatal 40 millió forintos bírságot rótt ki a cégre.
Vágólapra másolva!

A Vodafone Magyarország 2009. július 13. és 2009. szeptember 10. között futó "Nyári SMS promóció" elnevezésű játékával tisztetsségtelen kereskedelmi gyakorlatot folytatott - közölte a Gazdasági Versenyhivatal (GVH) szerdán. Ezért a céget 40 millió forintra büntette a hatóság.

A versenyhivatal súlyosbító körülményként vette figyelembe, hogy a mobilszolgáltató korábban többször a fogyasztók megtévesztésére alkalmas magatartást tanúsított. Emellett a Vodafone megtévesztő reklámjaival a fogyasztók igen széles körét érte el közel két hónapig. Enyhítő körülménynek bizonyult viszont, hogy a Vodafone egyes kommunikációs eszközein törekedett a teljes körű információ megadására, az akció megindítását követően pedig igyekezett javítani kereskedelmi kommunikációján - derül ki a GVH indoklásából.

Nem volt elég a drága sms elküldése

A Vodafone sms-ben küldött tájékoztatójából a fogyasztók arra következtethettek, egy egyszerű játékban vehetnek részt. A játékban való részvételhez csak egy emelt díjas - 250 forintos - sms-ben kellett elküldeni a "nyaralás" szót. A fogyasztók azonban nem tudtak róla, hogy a Vodafone egy, az sms-ben közöltektől eltérő (regisztrációt megkövetelő, tudásalapú kérdések megválaszolását igénylő) játékot tart. Önmagában a a nyaralás szó elküldése nem elég elég a részvételhez, ahhoz sikeres regisztrációra volt szükség.

Ha ezt az ügyfél nem tette meg, akkor nem vett részt semmilyen sorsoláson. A megtévesztő magatartásra utal a GVH szerint, hogy a 250 forintos sms-t elküldő fogyasztók igen jelentős része nem regisztrált a játékban. A fogyasztók a promóció reklámozása alapján azt gondolhatták, hogy mindennap esélyük van egy nyaralás és egy nyaraló megnyerésére, míg az emelt díjas sms elküldésével csak egyetlen napon nyerhetett nyaralást, a nyaralót pedig csak egyszer sorsolták ki. A Vodafone emellett a szórólapjain, különböző reklámokban, hirdetésekben, az ügyfeleknek küldött egyenlegtájékoztatóban, valamint az automata ügyfélszolgálaton keresztül sem adott teljes körű tájákoztatást az ügyfeleknek a játékról.

A versenyhivatali indoklásból kiderül tovább, hogy a játékra történő regisztrálást követően a fogyasztó részére megküldött emlékeztető sms-ek és tudásalapú sms-ek szerint a helyes válaszok után 10 vagy több pont jár és minden küldött üzenet 250 forintba került. A Vodafone promóciós játékában tavaly július 13. 0 óra és 2009. július 15. 14 óra között regisztrált fogyasztóknak a elküldött sms-ekből nem derül ki, hogy a Vodafone által feltett kérdésekre adott válaszokat tartalmazó üzenetekért 250 forintot kell fizetni.

Sms-özön a Vodafone-tól

A GVH azt is vizsgálata kiderítette azt is, hogy a regisztrálást követően a fogyasztó akkor is kapott naponta tudásalapú sms-t, ha azokra nem válaszolt. Emellett naponta emlékeztető sms-t is küldött neki a cég a nyeremény felemlítése mellett felhívással a kérdések megválaszolására. A játékról sms-ben értesített ügyfelek a "nyaralás" és "nyár" szó elküldése és regisztráció előtt nem kaptak tájákoztatást arról, hogy a játék során további sms-eket fognak kapni. Ebben az esetben nem lehet arról beszélni, hogy a fogyasztó játékban való részvételről hozott döntése magában foglalta volna a további sms-ek fogadásába történő beleegyezést.

Ha a fogyasztók az emlékeztető sms-ek és a tudásalapú sms-ek fogadását zavarónak értékelték, elküldhették a ingyenesen a "stop" szót a 1777-es számra ezzel kiszálltak a játékból. A leiratkozást azonban a Vodafone szankcionálta, ebben az esetben ugyanis az ügyfél az addig megszerzett pontjait elvesztette, a leiratkozást követően a sorsolásokon való részvételre nem volt jogosult, így a korábbi emelt díjas sms-ek költségét feleslegesen vállalta.

A játékba a honlap, a plakátok, a szórólapok útján belépő fogyasztó esetében az emlékeztető és a tudásalapú sms-ek célja szintén egyértelműen a fogyasztó sürgetése volt, hogy további emelt díjas SMS-eket küldjön a Vodafone részére. A különböző tájákoztatások (honlap, plakát, szórólap és "Vodafone Színesek) alapján a fogyasztó tisztában lehetett azzal, hogy a játék során további, megválaszolandó kérdéseket magukban foglaló sms-ek fog kapni. Ha fogyasztó úgy döntött, hogy részt vesz a játékban, akkor beleegyezett az sms-ek fogadásába is. A GVH szerint ez a beleegyezés ugyanakkor nyilvánvalóan csak ésszerűség korlátain belül lévő kereskedelmi gyakorlatra terjedt ki. A Vodafone ugyanakkor még a további sms-ek fogadásához közvetetten beleegyezésüket adó fogyasztók esetében sem felelt meg ennek az elvárásnak. A távközlési cég által az egyes fogyasztóknak megküldött sms-ek mennyisége túllépte az ésszerűség határát. Volt, hogy egy napon a fogyasztóhoz több emlékeztető sms és tudásalapú sms érkezett. A Vodafone által kiküldött sms-ek száma többszörösen meghaladta a fogyasztók által küldött sms-ek számát.