Eladott 65 millióért egy horgásztavat a Malév

Vágólapra másolva!
A tavaly csaknem 25 millirdos mínuszt összehozó Malév a profiljához mérsékelten illő eszközétől vált meg a napokban, a cég ugyanis 65 millió forintért eladott egy halastavat.
Vágólapra másolva!

Dabas Város Önkormányzata közbeszerzésen 64,8 millió forintért vásárolta meg a Malév Magyar Légiközlekedési Zrt. közel 4 ezer négyzetméteres horgásztavát - az eredmény a legutóbbi Közbeszerzési Értesítőben jelent meg.

A dabasi önkormányzat összefüggő turisztikai, rekreációs és sport központot kíván létrehozni. A horgásztó beékelődik a sárkányrepülő fel- és leszálló pálya, valamint a pihenőerdő közé, ezért kívánta azt megvásárolni az önkormányzat.

A vízi sportolásra alkalmas Duna-völgyi főcsatorna és a horgásztó adja a központ vizes objektumait. A becsült vételár 65 millió forint volt, a szerződéskötésre április 27-én kerül sor.

A Malévnek 2009-ben 24,4 milliárdos mérleg szerinti vesztesége volt, melynek kialakulására számos a múltban történt hibás döntés is hatással volt - közölte április elején a cég. A Fokker 70-es repülőgépek évtizedes használat után tavaly kerültek kivonásra a forgalomból. Az elmúlt években a légitársaság ugyanakkor nem különített el összeget, hogy fedezze a gépek visszaadásának költségeit és nem tervezett be egyéb karbantartási munkákat sem ezekre a repülőgépekre. Ennek végeredménye egy egyszeri 4,8 milliárd forintos költség lett, mely a tavalyi év eredményeit ugyancsak rontotta.