Londonban nem veszik komolyan a fideszes kardcsörtetést

Vágólapra másolva!
Londoni felzárkózó piaci elemzők szerint az új magyar kormány aligha keveredik konfliktusba a Nemzetközi Valutaalappal (IMF) és az EU-val az államháztartási hiánycél ügyében. Ez pedig "még vonzóbbá" teheti a forintot a befektetők számára, miután az ország túljutott választások második fordulóján.
Vágólapra másolva!

A Barclays Capital, az egyik legnagyobb citybeli befektetési csoport a közép-kelet-európai valuták kilátásairól szerdán kiadott helyzetértékelésében megerősítette azt a véleményét, hogy kényelmes győzelmének birtokában a Fidesz jó eséllyel nem megy bele "egy eszkalálódó nézeteltérésbe" az EU-val és az IMF-fel az idei deficitcél kérdésében.

Ha fennmarad a jó viszony a két szervezettel, és az új kormány elkötelezi magát egy adósságcsökkentő stratégia mellett, a forint tovább erősödhet - áll az elemzésben. A Barclays Capital már egy korábbi, közvetlenül az első választási forduló előtt kiadott előrejelzésében is közölte: az általa felvázolt "konstruktív alapeseti forgatókönyv" szerint a Fidesz nem fogja eszkalálni a vitát az államháztartási cél ügyében, jórészt "kozmetikai" jellegű változtatásokra szorítkozik, és tartani fogja magát egy adósságcsökkentő stratégiához.

Abban az elemzésben az állt, hogy a Fidesznek - jóllehet erőteljesen hangoztatta az idei költségvetés kiigazításának szükségességét - kormányra kerülve szembe kell majd néznie azzal a realitással, hogy sem az IMF, sem az EU nem mutat készséget az eltérés engedélyezésére a mostani megállapodásban szereplő, 3,8 százalékos GDP-arányos hiánycéltól.

A GS is erősödő forntot vár

Más nagy londoni házak is a Fidesz-kormány felelős költségvetési magatartását és a forint további erősödését jósolták a magyarországi választásokhoz kapcsolódó eddigi elemzéseikben. A Goldman Sachs bankcsoport londoni befektetési részlege minapi - teljes egészében a választások után várható magyarországi gazdasági fejleményeknek szentelt - helyzetértékelésében közölte: 3, 6 és 12 havi távlatban 265, 265 és 255 forintos euróárfolyamot vár.

A GS elemzőinek érvelése szerint mivel a magyar háztartások több mint felének devizaalapú adósságai vannak, a gazdaságpolitikai folytonosság bármilyen megszakadása - ami forintgyengüléshez vezethet - azonnal és közvetlenül a választókat sújtaná, éppen az októberi önkormányzati választások előtt.

BNP Paribas: Orbán emlékezni fog az MSZP hibájára

Legutóbbi londoni helyzetértékelésükben a BNP Paribas elemzői is közölték: kétlik, hogy jelentősebb eltolódás történne a magyarországi költségvetési szigor politikájában, amely "jól működik azóta, hogy 2006 végén életbe léptették". A cég felzárkózó piaci szakértői szerint a 7 százalékos idei államháztartási hiányról, valamint a költségvetési lazítást célzó új IMF-megállapodás szükségességéről szóló korábbi nyilatkozatokat csak kampánycélok vezérelték.

A BNP Paribas szerint Orbán Viktor "minden bizonnyal emlékezni fog" arra, hogy mi lett a sorsuk a szocialistáknak, akik valójában teljesítették kampányígéreteiket 2002-es győzelmük után - és végül költségvetési-gazdasági válsággal találták szembe magukat, támogatottságuk pedig a mélybe süllyedt.