Nagyon eltérő londoni előrejelzések a magyar drágulásra

Vágólapra másolva!
Meglehetősen széles sávban szóródó előrejelzéseket adtak londoni elemzők a márciusi magyarországi inflációra. A legjobb prognózis 5,2, a legrosszabb 5,8 százalékos inflációt vár.
Vágólapra másolva!

Nyolc nagy londoni bank és elemző cég (JP Morgan, Goldman Sachs, BNP Paribas, Moody's Economy.com, Barclays Capital, Bank of America-Merrill Lynch, UBS, 4cast) szakértői szerint - a februári 5,7 százalék után - 5,2-5,8 százalék között lehet a márciusi magyarországi infláció adat, amit kedden reggel közöl majd a Központi Statisztikai Hivatal.

Az előrejelzési sáv alján áll 5,2 százalékos prognózissal a BNP Paribas, a francia bank elemzői szerint az általuk várt meredek inflációlassuláshoz a továbbra is gyenge hazai kereslet és forint erősödése járult hozzá. Júliustól - a tavalyi áfaemelés hatásainak halványulásával - további dezinflációra van kilátás, tekintettel arra is, hogy a belső fogyasztás jó eséllyel a következő hónapokban sem fog magára találni. A BNP Paribas londoni elemzői ennek alapján még egy százalékpontnyi jegybaki kamatcsökkentést, így 4,50 százalékos idei kamatmélypontot jósolnak.

Az infláció gyorsulására számít a Goldman Sachs

A JP Morgan bankcsoport londoni befektetési részlegének elemzői ugyanakkor az inflációs ütem stagnálását várják a múlt hónapra, azaz 5,7 százalékos éves áremelkedési ütemet jósolnak. Előrejelzésük szerint az élelmiszerek és a szolgáltatások ára várhatóan valamelyest csökkent, ezt azonban ellensúlyozta az egy évvel ezelőttinél nagyobb mértékű üzemanyag-áremelkedés. A bank forgatókönyve szerint a magyar jegybank az idén még fél százalékponttal csökkenti alapkamatát.

Az infláció gyorsulását váró londoni házak között van a Goldman Sachs (GS), amely 5,8 százalékos tizenkét havi drágulási ütemet jósol a múlt hónapról, elismerve, hogy ez "kissé meghaladja a konszenzust". A GS londoni befektetési részlegének elemzői szerint az általuk valószínűsített gyorsulást a piaci energiaárakban, valamint a hatósági árakban érvényesülő bázishatások okozták márciusban. Előretekintve azonban az infláció már jó eséllyel lassulni kezd, mivel ellenkező irányú bázishatások kezdenek belépni, a tavalyi áremelkedéseket tükrözve. Emellett a negatív kibocsátási rés, a magas munkanélküliség, a bérek stagnálása a nem kereskedelmi szektorokban és a fogyasztás várhatóan csak mérsékelt élénkülése is korlátozza az inflációs nyomást a Goldman Sachs londoni elemzői szerint.