Vágólapra másolva!
Másodfokon jogerősen is jóváhagyták a Baumag-ügyben hozott elsőfokú ítéletet, amely szerint a Baumagnak és az érdekeltségébe tartozó cégeknek több mint 18 milliárd forintot kell fizetniük.
Vágólapra másolva!

A Fővárosi Ítélőtábla másodfokon jogerősen jóváhagyta a Baumag ügyben hozott elsőfokú ítéletet a pénteki tárgyaláson. Az első fokon eljáró Fővárosi Bíróság (FB) gazdasági kollégiuma a Baumagot, és az érdekeltségébe tartozó további 18 céget több mint 18 milliárd forint megfizetésére kötelezte (a 2007-es ítéletről itt olvashat részletesen). A kisbefektetők összesen 40 milliárd forint követeltek.

A polgári pert a Baumag felszámolója, a Mátraholding indította az első rendű alperes Baumag ellen. A Baumagon kívül további 18 alperest is perbe hívtak. A felperes felszámoló Mátraholding keresetének lényege az volt, hogy az anyacég Baumagból kivont - a kisbefektetők által befizetett - pénzt, a Baumag érdekeltségű alperes cégektől is lehessen követelni.

A kisbefektetők nem elégedettek

Patyi István, a kisbefektetők érdekeinek képviselője szerint a felszámoló szeretné elvinni a befektetők vagyonát úgy, hogy ezt a pert saját magáncége nevében indította a vagyonért, nem pedig a befektetők érdekeit tömörítő Baumag szövetkezet "fa" nevében. A másodfokú ítélet kihirdetésekor a bíró hangsúlyozta, hogy az első fokon eljáró bíróság helyesen határozott, alapjában nem követett el eljárási hibát, és a perköltség megfizetésére kötelezte az alpereseket.

A rendőrség 2004. június 16-án gyanúsította meg Balázs Lászlót, a Baumag vezetőjét, egyebek mellett csőd bűntettel, és jogosulatlan pénzügyi tevékenységgel. Azóta a büntetőperben első fokon 2010. január 8-án Balázs László első rendű vádlottat nem jogerősen hét évre elítélték és eltiltották a közügyektől is. Egy vádlott 1 év 8 hónapot, kettő pénzbüntetést kapott, négyet próbára bocsátottak, négy vádlottat felmentettek, illetve megszüntették ellenük az eljárást (erről itt olvashat részletesen).

Tizenöt éve kezdődött

A Baumag Általános Befektetési Szövetkezet története 1995-ben kezdődött, ekkor alapította meg 7 fő 70 000 forint tőkével. A Befektetési Szövetkezetek Károsultjai Érdekképviseleti Egyesülete (Egyesület) szerint az akkori hatóság 1999. január 1-jei hatállyal letiltotta a Baumag Szövetkezetet, de a gyakorlatban tovább folyt a tevékenysége.

A szövetkezetbe lépő alanyok (befektetők) befizetései mindig készpénzben zajlottak és a pénzek sorsa az Egyesület szerint a pénztártól fogva követhetetlenek voltak. Annyit tudni, hogy cégek alakultak, de ezek neve, székhelye és tulajdonosi köre folyamatosan változott az érdekvédők szerint. A cégeket ráadásul ritkán jellemzi nyereségesség, életben csak a befizetések tartják őket.

A Baumag 2003. október 9-ig működött, majd csődöt jelentett. Akkor úgy tűnt, hogy a befektetők akarták túl gyorsan kivenni a pénzüket, de könyvszakértői vizsgálatok szerint már 2001 óta csak az új befizetések tudták fedezni a megígért hozamokat.