Másfél éves csúcs közelében az olaj, újabb benzindrágulás jöhet - gazdasági lapszemle

Vágólapra másolva!
Az amerikai jegybankárok egyelőre nem terveznek kamatemelést, a januárban csődvédelmet kérő japán légitársaság több mint 16 ezer ember elbocsátását tervezi. Közben a tőzsdéken és az árupiacokon jó hangulat alakult ki, a magyarországi üzemanyagárakat is befolyásoló olajár péládul 18 hónapos csúcs  közelébe drágult. Gazdasági lapszemle. 
Vágólapra másolva!

Egyelőre nem tervez monetáris szigorítást, azaz kamatemelést a Fed. Az amerikai jegybank szerepét betöltő intézmény legfrissebb elemzése szerint hosszabb ideig lesz a mostani, 15 hónapja mélyponton lévő szinten a kamat annak érdekében, hogy a gazdaság emelkedő pályára kerüljön, emellett a munkaerőpiac is lábra álljon.

A válság kirobbanása óta több millió amerikai veszítette el munkahelyét - derül ki a Bloomberg összefoglalójából. Az amerikai jegybankárok közleményéből nem derül ki, hogy mit jelent a hosszabb időre vonatkozó utalás, elemzők szerint egyelőre nem is lehet meghatározni a kamatemelés időpontját.

Elbocsátás a japán légicégnél, jó hangulat Ázsiában

A januárban csődvédelmet kérő Japan Airlines (JAL) 16 500 ember elbocsátását tervezi, hogy javuljon a légitársaság pénzügyi helyzete - írja a Marketwatch a Nikkei japán gazdasági hírügynökségre hivatkozva.

A JAL január közepén klért csődvédelmet és a hatósági átszervezés eszközéhez menekült, miután a korábbi megmentési tervek kudarcba fulladtak.Januárban az illetékes tokiói hivatal úgy döntött, hogy segíti a JAL átszervezését. A veszteséges ágazatok tőkésítésével, a munkaerő és a járatszám csökkentésével kívánják életképessé tenni a vállalatot. A JAL csődje nem volt váratlan: a válság és a tavalyi sertésinfluenza miatt jelentősen csökkent az utazás kedv, miközben a cég nem állította le a veszteséges járatait.

Lendületben az olaj

Remek hangulat alakult ki az ázsiai piacokon szerdán. A Reuters összeállítása alapján 22 hónapos csúcs közelébe értek az ázsiai tőzsdeindexek. A legjelentősebb emelkedést a többnapos szünet után szerdán nyitó Hongkong érte el, a több mint 1 százalékkal gyarapodó Hang-Seng index ugyanis behozta a világ többi piacán végbement erősödést.

A kedvező hangulat az árupiacokon is jól látható: a réz árfolyama húsz hónapos csúcsra emelkedett, ami a bányavállalatok részvényeit nyomta előre. Ezzel párhuzamosan az olaj árfolyama tizennyolc hónapos csúcs - 87 dollár - közelébe emelkedett - derül ki a CNN Money összeállításából. Az olaj az elmúlt héten 5 százalékkal drágult, tavaly április óta pedig 70 százalékkal ment feljebb az árfolyam. Bár az erős dollár miatt a befektetők kénytelenek magasabb áron megvenni az olajat, ám a piaci szereplők bíznak a gazdasági fellendülésben, ami jelentősen növelni fogja az olaj iránti keresletet ezért sorakoztak fel a vásárlói oldalon.

Az olajdrágulást elsősorban az autósok érzik meg, Magyarországon csütörtöktől új csúcsra emelkedik az üzemanyagok ára. A 95-ös benzin négy, a gázolajé hat forinttal drágul. A benzin átlagára így 337, a gázolajé 312 forintra nő. Ha folytatódik a nemzetközi piacon az olajdrágulás, akkor a következő hetekben újabb üzemanyagdrágulás várható a hazai piacon.