Nagyobb lehet a görög mentés, mint a magyar

Vágólapra másolva!
Görögország 30 milliárd eurót kaphat Európától, Izlandtól visszakérik a kölcsönt, Kínában magyarázkodik a Toyota - külföldi gazdasági lapszemle.
Vágólapra másolva!

Körvonalazódik a Görögországnak nyújtandó európai segítség, miután Athén és Berlin az időzítésről és a feltételekről tárgyaltak. A németek és franciák által vezetett segélycsomag 30 milliárd eurót tehet ki. A német kormány szerint viszont nincs még megállapodás - írja a Wall Street Journal.

Megszakadtak a tárgyalások Izland valamint Hollandia és Nagy-Britannia között, amelyek a kis szigetország adósságának visszafizetéséről szóltak - írja a BBC. Izland a válság korai szakaszában közel került az államcsődhöz 2008-ban, mivel a kis ország gazdasága nagyban a súlyosan érintett bankszektorra épült. A két nagyobb ország 3,8 milliárd euróval támogatta Izlandot, s ezt a pénzt lassan törleszteni kellene.

A válság alatt a kormány irányítása alá került AIG biztosítóban több mint 10 százalékot szerezne a brit Prudential. A vevők célja az óriásbiztosító 35 milliárd dolláros ázsiai részlegének megszerzése - tudta meg a Wall Street Journal.

Warren Buffet milliárdos befektető, a világ egyik leggazdagabb embere kiszáll a hitelkártya-üzletből, miután dolláronként 45 centet veszített ezen. "Végül kinyílt a szemem" - mondta Buffet. A kártyák népszerűek voltak cégénél, de sok hitelképtelen adós került az ügyfélkörbe, így az üzlet "egy nagy drága bukás lett" - írja a Businessweek.

Az amerikai kongresszusi meghallgatása után Kínában is számot kell adnia a Toyota vezérének. Akio Toyoda újságírók előtt fog felelni a kérdésekre a világ legnagyobb autópiacán a világszerte 8 millió darabra rúgó kocsi-visszahívások miatt - írja a Businessweek.