Ernst and Young: A magyarok bíznak az állami tulajdonban

Vágólapra másolva!
A magyarok 69 százaléka egyetért a meghatározó iparágakban az állami tulajdon létével, miközben szinte mindenki úgy gondolja, hogy az állami vállalatok túlságosan függenek a politikától - derül ki az Ernst and Young felméréséből.
Vágólapra másolva!

Bindics Judit, az Ernst and Young államigazgatási üzletágának igazgatója szerint a magyarok bíznak az államban mint tulajdonosban, miközben úgy vélik, hogy az állami vállalatok hatékonysága és a minőség elmarad az üzleti szféra teljesítményétől.

Az Ernst and Young által 24 országban 12 ezer fő megkérdezésével végzett felmérést szerint a magyarok 69 százaléka egyetért azzal, hogy a meghatározó iparágakhoz tartozó vállalatoknak állami tulajdonban kell maradniuk. Ezek a hadiipar, a közlekedés, az energiaellátás és a postaszolgáltatás körébe tartozó cégek.

A felmérésből kiderül, hogy a magyarhoz hasonlóan vélekednek az állami tulajdon szükségességéről Franciaországban, Belgiumban és Lengyelországban, viszont nem értenek azzal egyet az angolszász országokban.

"Az állami cégeknek gyakran nincs stratégiájuk"

A megkérdezett magyarok 92 százaléka gondolja úgy, hogy az állami vállalatok túlságosan függenek a politikától. Ennél nagyobb arányt csak Indiában, Kínában, Indonéziában és Dél-Afrikában mértek, de a legalacsonyabb arányszám is 80 százalék volt, mégpedig Németországban.

Bindics szerint az, hogy az állami vállalatok a privát szektorban működő cégeknél alacsonyabb hatékonysággal működnek, "nem a tulajdonformának, hanem elsősorban a vállalatok igazgatási modelljeinek köszönhető."

A tanácsadó cég szerint fontos lenne a vezető testületekben az átlátható választás, az, hogy a tagokat felelősségre lehessen vonni, és teljesítményüket folyamatosan ellenőrizzék. Az állami vállalatoknak ugyanis gyakran nincs stratégiájuk, amely legalább 3-5 évre irányt adna a tevékenységüknek.