Egymilliót osztottak szét a Ganz-Röck korábbi dolgozói közt

Vágólapra másolva!
Több mint egymillió forintot osztott szét a Vasas Szakszervezet a Ganz-Röck korábbi dolgozóinak - írta a Petőfi Népe. A gyár októberben állt le véglegesen, miután sokáig nem tudott fizetni a dolgozóknak.
Vágólapra másolva!

A lap szerint az országos szakszervezet tagjai mellett több cég is utalt a segélyszámlára, amelyet a Ganz-Röck kiskunfélegyházi gyára dolgozóinak megsegítésére hoztak létre. A gyár októberben ment csődbe.

A Petőfi Népe lap szerint 70-80 korábbi dolgozó gyűlt össze szerdán Kiskunfélegyházán, ahol rászorultsági alapon 10-40 ezer forintot kaptak a szakszervezeti gyűjtésből.

A Ganz-Röck gyárában a dolgozók hónapokig nem kaptak fizetést, ezért sztrájkba is kezdtek, amelynek az vetett véget, hogy véglegessé vált a cég felszámolása. Molnár István, a sztrájkbizottság elnöke azt közölte ezután, hogy a dolgozók a bérgarancia alapból kapják meg fizetésüket.

Sárosi Péter, a Vasas Szakszervezet régióvezetője kijelentette: mindenképpen érvényt kívánnak szerezni a dolgozók jogos követeléseinek, még ha a felszámoló azt is jelenti be, hogy nincs forrás a tartozások kiegyenlítésére - írta a lap.