A vártnál nagyobb nyereséget érhetnek el a légitársaságok

Vágólapra másolva!
A világ légitársaságainak összesített profitja majdnem kétszer akkora lesz az idén, mint amire korábban a Nemzetközi Légiforgalmi Szövetség számított.
Vágólapra másolva!

A vátnál nagyobb nyereséget könyvelhetnek el 2010-ben a világ légitársaságai a Nemzetközi Légiforgalmi Szövetség szerint. Az IATA becslése szerint a légi cégek adózás utáni eredménye az idén várhatóan eléri a 15 milliárd dollárt a tavalyi 10 milliárdos és a tavalyelőtti 16 milliárdos veszteséget követően, miközben az IATA szeptemberben még csak 8,9 milliárd dollárt várt.

Bár várhatóan jövőre is több lesz a nyereség a vártnál, az ideitől jócskán el fog maradni az üzemanyagok drágulása, valamint az utazási kedvet visszavető kormányzati takarékossági intézkedések miatt.

Az IATA szerint a légitársaságok nyeresége akár 40 százalékkal is visszaeshet, és nagyjából 9 milliárd dollárt tehet majd ki.

Az idei növekedéshez elsősorban az észak-amerikai, és a feltörekvő országokban működő légitársaságok járultak hozzá. Ez az IATA szakértőinek magyarázata szerint egyebek mellett azzal hozható összefüggésbe, hogy a szélsebesen növekvő forgalom miatt mára Ázsiában és Latin-Amerikában vannak a világ legnagyobb légitársaságai Amerika vagy Európa helyett.