157 amerikai bank ment csődbe az idén

Vágólapra másolva!
A héten hat további bank jelentett csődöt az Egyesült Államokban, így az idén eddig összesen 157 bankot zártak be, többet, mint tavaly egész évben.
Vágólapra másolva!

A héten hat bank jelentett csődöt az Egyesült Államokban, így az idén eddig összesen 157 bankot zártak be. Utoljára 1992-ben volt ilyen magas ez a szám, tavaly 140 bank jelentett csődöt az Egyesült Államokban. Az állami betétbiztosítási alap (FDIC) előrejelzése szerint a hullám az idén tetőzik.

Az FDIC közleménye szerint a hat bank összesen mintegy 1,4 milliárd dollár értékű eszköz- és betétállománnyal rendelkezett.

A betétbiztosítási alap felügyelete alá került eddigi legnagyobb bank a 307 milliárd dolláros eszközállománnyal rendelkező Washington Mutual, amely még 2008 szeptemberében dőlt be.

A csődbe jutott bankokat az FDIC szanálja, majd vevőt keres rájuk, többnyire sikerrel. A héten bezárt hat pénzintézet betétállományának további kezelésére is akadt jelentkező. A betéttulajdonosok vagyonát számlánként 250 ezer dollárig (nagyjából 50 millió forintig) biztosítja az alap.