Közepes termés több aszúval Tokaj-hegyalján

Vágólapra másolva!
A tervezett mennyiség háromszorosát vásárolta fel aszúból a Tokaj Kereskedőház, köszönhetően a kedvező őszi időjárásnak.
Vágólapra másolva!

Közepes évjáratként értékelte az idei szőlőtermést Kiss István, a Tokaj Kereskedőház vezérigazgatója, aki azt is elmondta: a tavalyinál jóval több lett az aszú, a késői szép őszi időjárásnak köszönhetően. A vezérigazgató emlékezetett arra, hogy az idei év kezdete nem kecsegtetett jó szőlőterméssel, a hűvös, csapadékos időjárás a tőkéket is megviselte. Egy kicsit azonban kárpótolta is a késői száraz ősszel, így több lett az aszú a tavalyihoz képest.

Kiss István elmondta: háromszoros mennyiséget vásároltak fel a tervhez képest az aszúszemekből, de ez a mennyiség még mindig kevesebb egy átlagos évhez viszonyítva. Értékelése szerint az idei bortermés közepes évjáratnak mondható. Emlékeztetett arra, hogy a 2008-as esztendő nagyon kedvezett a szőlőnek, akkor sok is volt és a minőség is megfelelő volt. A vezérigazgató úgy látja, a készletük pontosan kiadja azt, amit el tudnak adni. Megjegyezte: láthatóan, van egyfajta túlkínálat a piacon, de a Tokaj-hegyalján termő borok kedveltek.