Szerdán dőlhetnek el a nyugdíjvisszalépés szabályai

Vágólapra másolva!
A kormány a szerdai ülésen tárgyalja a nyugdíjpénztári átlépésekről szóló előterjesztést. Két hete még néhány nappal későbbre ígérte a szabályokat Szijjártó Péter miniszterelnöki szóvivő.
Vágólapra másolva!

A nemzetgazdasági miniszter feladata, hogy napokon belül készítsen a kormány számára olyan előterjesztést, amely az átlépés pontos szabályait és a befizetések vezetésének mikéntjét szabályozza. Ez egy-két napon belül elkészül, tehát a kormány erről hamarosan dönteni tud - mondta Szijjártó Péter a TV2 Mokka című műsorában november 10-én.

A szabályokról azonban még mindig nem döntöttek, Szijjártó Péter titkárságán úgy tájékoztatták az [origo]-t, hogy a kormány a november 24-i szerdai ülésén tárgyalja a kérdést. A Nemzetgazdasági Minisztérium egyik sajtómunkatársa annyit tett hozzá, hogy a koncepciót több közreműködő szervezettel közösen dolgozták ki, így például a Nemzeti Erőforrás Minisztérium és a PSZÁF is részt vett a folyamatban.

A magánnyugdíjpénztárakból egy október végén elfogadott jogszabály szerint 2010. november 1. és 2011. december 31. lehet visszalépni az állami rendszerbe. Selmeczi Gabriella megbízott kormánybiztos azzal érvelt a szabály körüli vitában, hogy ezzel a kormány megteremti a lehetőségét a szabad nyugdíjrendszer-választásnak. Ugyanakkor a visszalépés szabályai még nem ismertek, a kormány szerdán erről dönt.