Betiltatná a PSZÁF a fogyasztói csoportokat

Vágólapra másolva!
Ha az illetékes minisztérium egyetért a PSZÁF javaslatával, 2011 közepén betilthatják a fogyasztói csoportok üzletszerű szervezését. A megtévesztő reklámjaik miatt sokszor bepanaszolt, a GVH által rendre megbüntetett cégek a PSZÁF becslése szerint jelenleg az ügyfeleik által befizetett többmilliárd forint fölött rendelkezhetnek.
Vágólapra másolva!

A fogyasztói csoportok betiltását kezdeményezi a kormánynál a Pénzügyi Szervezetek Állami Felügyelete - jelentette be keddi sajtótájákoztatóján Szász Károly, a PSZÁF elnöke. A büntető törvénykönyv módosítását tartalmazó - egyelőre nem nyilvános - javaslatot a felügyelet már eljuttatta a Közigazgatási és Igazságügyi Minisztériumnak, és reméli, hogy a jövő év közepére megszülethet a módosítás.

A fogyasztói csoportok lényege, hogy tagok rendszeresen befizetnek bizonyos összegeket, majd az így összegyűlt megtakarításból időről időre egy-egy szerencsés tag megkapja az általa előzetesen kiszemelt terméket. A PSZÁF szerint az ezeket szervező cégek jellemzően kellő tőke hiányában működnek, és üzleti gyakorlatuk egy esetleges felszámolás során sem nyújtana kellő védelmet a csoporttagok befizetéseire. A jelenlegi jogszabályi környezettel az a gond, hogy a hatóságok érdemben nem tudnak fellépni a sokszor kifogásolható módon működő csoportok, illetve az azokat szervező cégek ellen: a pénzügyi felügyelet azért nem, mert a kérdéses cégek nem végeznek engedély nélküli pénzügyi szolgáltatást, az APEH szerint pedig nem szerencsejáték a sorsolással meghatározott vásárlási jog.

Egyedül a Gazdasági Versenyhivatal vizsgálódik, időnként megtévesztő reklámszövegeket tilt be, és bírságol is miattuk, a cégek azonban könnyen kihasználják a lyukas szabályozás adta lehetőségeket. Az [origo] augusztusban írt arról, hogy noha a GVH már többször jelezte az országgyűlésnek ezt a problémát, sőt 1999-ben megkezdődött egy kormányrendelet kidolgozása, azóta sem született belőle jogszabály, eddig az összes kormány elhanyagolta a kérdést.

Magánszemélyek számára továbbra is lehetne

A keddi sajtótájékoztatón Vermeser Zsolt, a PSZÁF piacfelügyeleti osztályának vezetője az [origo] kérdésére azt mondta, csak az üzletszerűen működő, profitot termelő csoportokat tiltanák be, tehát magánszemélyek továbbra is összeállhatnak azzal a céllal, hogy fogyasztói csoportot alakítsanak. Binder István, a PSZÁF szóvivője hozzátette, a fogyasztói csoportok először Dél-Amerikikában jelentek meg, ott valós társadalmi igényt szolgáltak ki, nálunk azonban gyakran a kiszolgáltatott helyzetben lévők átverésére használják föl.

Ezért gondolja úgy a felügyelet, hogy be kell tiltani a tevékenységet, mely egyébként továbbra sem tartozik a PSZÁF felügyelete alá. A már működő csoportok ugyanakkor a javaslat értelmében kifuthatnának, csak újakat nem lehetne szervezni. A felügyelet szerint az ezzel foglalkozó 10 cégnél jelenleg 3-4 ezer élő szerződés van, értékük több milliárd forint lehet.

Tiltások és bírságok

Miután a banki hitelezési lehetőségek beszűkültek, a fogyasztói csoportokkal kapcsolatos panaszok alaposan megszaporodtak az utóbbi időben - a PSZÁF-hoz 2010 októberéig mintegy 500, félrevezető tájékoztatást kifogásoló beadvány érkezett. A GVH legutóbb októberben szabott ki 900 ezer forint bírságot egy kft-re, egy hónappal korábban pedig kétmillióra büntetett egymásikat, továbbá megtiltotta a kifogásolt tartalmú hirdetések megjelentetését.

Júliusban is tiltott be reklámokat a versenyhatóság, sőt nem sokkal előtte négy társaságot összesen majdnem 45 millió, még korábban pedig egyetlen vállalkozást 41,6 millió forint bírság befizetésére kötelezett.

Mi a fogyasztói csoport?

A fogyasztói csoportokba jobbára nehéz anyagi helyzetben levő, azonnali pénzügyi segítségre szoruló embereket, a bankok számára nem hitelképes, "BAR-listás" adósokat, nyugdíjasokat igyekeznek elsősorban beszervezni. A hirdetéseket általában azért tiltja be a GVH, mert a fogyasztók jelentős része nincs tisztában azzal, hogy mi a fogyasztói csoport, és a megjelenő tájékoztatások nemhogy segítenék a tisztánlátást, de gyakran szándékosan félrevezetőek. Azt sugallják, hogy a fogyasztói csoportok hitelt nyújtanak, holott erről szó sincs, ilyen tevékenységre nincs is engedélyük. A tagok tulajdonképpen egymásnak adnak kölcsön azzal, hogy mindenki rendszeresen befizet egy bizonyos összeget, majd az így összegyűlt megtakarításból megvásárolják a szerencsés tagnak az általa kiszemelt terméket. Arról, hogy éppen ki kapja meg a megszerezni kívánt árucikket, alapvetően kétféle módon döntenek: az előtörlesztés vállalása alapján és/vagy sorsolással.