Kétéves csúcson az olaj ára

Vágólapra másolva!
Több mint két éve volt legutóbb olyan drága a kőolaj, mint most, elsősorban a biztató amerikai gazdasági adatok hatására. A technikai elemzések ugyanakkor nem valószínűsítenek tartós drágulást.
Vágólapra másolva!

Kétéves csúcsra, valamivel 87 dollár fölé emelkedett pénteken a kőolaj ára a Fed 600 milliárd dolláros óriáscsomagja, valamint a vártnál jóval kedvezőbb amerikai foglalkoztatási adatok hatására.

A Fed mennyiségi enyhítése révén nőtt a befektetők kockázatvállalási hajlandósága, a gazdasági fellendülés reményében a befektetők most vásárolnak, és - ahogy az lenni szokott - a részvények árfolyamának emelkedésével párhuzamosan drágul a kőolaj is.

Az is drágította a kőolajat, hogy a dollár gyenge a főbb devizákkal, például az euróval szemben. Mivel a kőolajat dollárban jegyzik, az olaj olcsóbbá válik a külföldi devizával, például euróval fizetők számára, ennélfogva többet tudnak venni, és ez felhajtja a kőolaj dollárban jegyzett árát.

A Bloomberg hírügynökség ugyanakkor tudósításában azt írja, hogy a technikai elemzések azt mutatják: a hirtelen áremelkedés feltehetően hamarosan ki fog fulladni.