Lengyel céggel egyesül a Graboplast

Vágólapra másolva!
Egyesül a győri székhelyű Graboplast és a lengyel Lentex, az új vállalat részvényeit bevezetik a varsói tőzsdére is.
Vágólapra másolva!

A győri székhelyű Graboplast Padlógyártó Zrt. és a lengyel Lentex S.A. tulajdonosai szándéknyilatkozatot írtak alá a két cég jövőbeni stratégiai együttműködéséről; a részvénycserével történő tranzakciót követően létrejövő vállalat részvényeit bevezetik a varsói tőzsdére - közölte a Grabo-Invest Kft., a Graboplast tulajdonosainak befektetési projektcége kedden.

A közlemény szerint a cég meghatározó tulajdonosa a Graboplast magyar tulajdonosi köre lesz. A vállalat új központja Dél-Lengyelországban, Lubliniecben lesz. A Magyarországon kiépített gyártóbázisok - Győrben, Tatabányán és Kecskeméten - megmaradnak.

A Graboplast jelenleg több mint 600 munkavállalót foglalkoztat, tavaly 750 millió forintos üzemi eredmény mellett 15,5 milliárd forint árbevételt ért el. Az idén is ekkora árbevétellel számolnak.

Az ügylet zárása - ami a cégek kölcsönös átvilágítását, hatósági, és banki jóváhagyást, valamint az együttműködési feltételek kidolgozását követi - 2011 márciusára várható. A Graboplast egyúttal a vállalat 2001-ben történt tőzsdei kivezetését követően visszatér a nemzetközi tőke- és pénzpiacra.