Bejelentkezett a tőzsdére a Járai-féle biztosító

Vágólapra másolva!
Kérelmezte törzsrészvényeinek tőzsdei bevezetését a CIG Pannónia Életbiztosító, amelynél a felügyelőbizottságot Járai Zsigmond egykori pénzügyminiszter és jegybankelnök vezeti.
Vágólapra másolva!

A Budapesti Értéktőzsde Zrt. csütörtökön délután arról tájékoztatott, hogy a CIG Pannónia Életbiztosító Nyrt. 2010.november 4-én kérelmezte törzsrészvényeinek tőzsdei bevezetését - derül ki a tőzsde honlapján kiadótt tájáékoztatóból. A biztosító csaknem napra pontosan egy évvel ezelőtt jelentette be, hogy a tőzsdei beveztést tervezi.

A biztosító a nyár végén közölte, hogy a nyilvános forgalomba hozatal, valamint a nyilvános értékesítés sikeres lezárását követően a CIG kezdeményezi törzsrészvényeinek bevezetését a Budapesti Értéktőzsdére, a részvények B kategóriájába.

A CIG Pannónia Életbiztosító már alapításától, 2008 januártól célul tűzte ki, hogy az arra megfelelőnek tartott időpontban bevezeti részvényeit a tőzsdére. Ezzel összhangban az igazgatóság augsuztusban határozatot is hozott - a korábbi közgyűlési döntésnek megfelelően - a társaság alaptőkéjének új részvények nyilvános forgalomba hozatalával történő felemeléséről. Az új részvények piacra vitele mellett a társaság egyes jelenlegi részvényesei is értékesítették papírjaikat, így kombinált értékesítési eljárásra került sor.

A részvényjegyzés október közepén indult és múlt sikeresen le is zárult: az összes felkínált részvényt lejegyezték a kisbefektetők, így a meghirdetett nagybefektetői aukcióra nem is került sor. A felkínált részvények közül 7,778 millió darabot 938, további 4,759 milliót pedig a kedvezményes 750 forintos áron jegyeztek le a kisbefektetők. A jegyzés során a biztosító összesen 9,28 milliárd forint új tőkéhez jutott.

A cég tőzsdei tájékozatóját itt találja meg.