Magukhoz tértek az autóipar beszállítói

Vágólapra másolva!
A jelek szerint túl vannak a válságon az autóipari beszállítók, árbevételük ugyanis majdnem elérte a krízis előtti szintet - derül ki egy felmérésből.
Vágólapra másolva!

Gyorsan épülnek fel a válságból az autóipari beszállítók: az autógyártás fellendülésével párhuzamosan bevételeik hovatovább elérték a válság előtti szintet - erre a következtetésre jutott ágazati felmérésében a Roland Berger tanácsadó cég. Ami pedig a profitokat illeti, az üzemi profitráta minden idők legmagasabb szintjére, átlagosan hat százalékra nőhet az idén. Elsősorban az európai és az észak-amerikai beszállítók profitálhatnak a fellendülésből.

A felmérés szerint az ágazat bevétele 200 milliárd euróval, üzemi eredménye 75 milliárd euróval saját tőkéje 15 milliárd euróval lett kevesebb a válság miatt, és mintegy 350 vállalat ment tönkre. Mindezek ellenére az ágazat pozitív cashflow-t ért el 2009-ben egyebek mellett a beruházások megkurtítása, a forgótőke optimalizálásának, illetve a költségek csökkentésének köszönhetően. Ugyanakkor az elemzők arra is rámutattak: az árverseny, illetve az ágazat jelentős tőkeigénye megterhelheti a vállalatok jövedelmezőségét.