"Számolunk a csúcs érintésével" - egy hete drágul a svájci frank

valuta; svájci frank, chf, usd, eur, euró, dollár, illusztráció, valtaváltó, forintárfolyam, árfolyam, deviza, devizahitel
Vágólapra másolva!
Bő egy hét alatt jelentősen gyengült a forint a külföldi kulcsdevizákkal szemben, amit elemzők az európai országok addósággondjaival és a magyar gazdasággal kapcsolatos bizonytalanságokkal magyaráznak. A közel tíz százalékal dráguló svájci frank számos háztartás karácsonyi büdzséjét érinti érzékenyen, az [origo]-nak nyilatkozó szakértők szerint pedig további forintgyengülés várható.
Vágólapra másolva!

Kedden 13 óra előtt néhány perccel az euró árfolyama 283 forint körül mozgott a devizapiacon, ekkor a svájci frank 217,70, a dollár pedig 217,20 forintba került. A frankárfolyam napközben 219 forintnál is járt, de innen korrigált a piac. A múlt hét elején jóval még alacsonyabban jártak a külföldi kulcsdevizák, az euró 273 forintba került, a frank árfolyama pedig a lélektani határnak tartott 200 forint alatt is megfordult, miközben a dollárkurzus pedig 199 forint körül mozgott.

Az elmúlt években a magyar háztartások jellemzősen svájci frankban adósodtak el, ezért különösen rosszul érinti őket, hogy a svájci frank bő egy hét alatt közel 10 százalékkal erősödött. Mivel a bankok a hónap első napjaiban számolják ki az adott hónapra vonatkozó törlesztőrészlet nagyságát, a forint gyengülése miatt több háztartásnak pluszkiadással kell számolnia, ami különösen megterhelő lehet a karácsonyi időszakban.

Nagyon rossz a hangulat

"Európa továbbra is nyomás alatt, a forint pedig marad bizonytalanságban" - ez a két tényező áll az a svájci frank drágulása mögött az [origo]-nak nyilatkozó devizapiaci szakértők szerint. A szakértők úgy vélik mivel egyelőre nem látszik, hogy mi szüntetné meg ezeket, a frank könnyen elérheti a 226 forint körüli rekordját.

Taraczky Andrej, a Buda-Cash devizaüzletágának vezetője közölte: az európai adósságválságok miatti rossz befektetői hangulat okozza, hogy erősödik a svájci frank, amelyre "menedékdevizaként" tekint a piac. A szakértő szerint az ír válságot súlyosbítja, hogy a kormány a szétesés szélén áll, ezért kétséges, hogy a szükséges kiadáscsökkentésekre képes lesz. Eközben a többi tagállamnak amiatt főhet a feje, hogy előteremtse az ír csomag 85 milliárd euróját, ami pedig az ő költségvetésüket viseli meg. Taraczky Andrej szerint az amerikai jegybankhoz (Fed) hasonlóan az EU is a pénznyomtatás eszközére szorulhat, ami gyengítené az eurót.

Mindezek tetejébe Spanyolországban 50 bázispontos, "masszív" hozamemelkedést tapasztalt a piac, ami a spanyol válság első figyelmeztető jele lehet. "A spanyolok megingása sokkal nagyobb felfordulást okozna, mint az ír válság" - fogalmazott Taraczky Andrej és hozzátette: az egyre kockázatosabb euróbefektetésekből svájci frankba menekítik pénzüket a befektetők. "Kedden késő délelőtt ugyan némileg visszapattant a frank árfolyama, de ez az alapvető trenden nem változtat. Talán a mai napra megvolt a maximum, de számolunk a csúcs érintésével" - adott előrejelzést Taraczky Andrej (a frankárfolyam eddigi csúcsa 226 forint volt, amit szeptember elején jegyeztek fel).

"Megnézzük a csúcsokat, akár már a héten"

Gondi István, a Raiffeisen Bank devizakereskedője szerint is nyomás alatt van Európa, de eközben a forint is bizonytalansági tényező marad. Szerinte a frank erős marad, de hogy ez árfolyamszintben hogyan jelenik meg, azt "nehéz számszerűsíteni". Hozzátette azonban, hogy ezek a bizonytalansági tényezők fennmaradhatnak a következő napokban, ezért "valószínűleg megnézzük a csúcsokat, akár már a héten".

A Commerzbank piaci kommentárja szerint a hétfői meglepetésszerű - a jegybank részéről az emelkedő inflációs kockázatokkal indokolt - kamatemelés után tiszavirág életű forinterősödés következett, pár percig 280 alá benézett az euró, majd nagymértékű forintgyengülés jött, ennek eredményeként az árfolyam a 284 forintos szint fölé került. "Az eurózóna tagállamainak adóssággondjai, a távol-keleti tőzsdék negatív szereplése, a magyar kötvényhozamok emelkedése, az országkockázati felárak növekedése miatt a forint a régiós devizákkal együtt tovább gyengülhet" - vélik a Commerzbank szakértői, akik hozzátették: aggasztóan gyengül a frank, már a 219-es szint is elesett, vészesen közeleg a 220-as árfolyam, ami a kockázatkerülés fokozódásával sajnos könnyedén realitássá válhat.

Az euró mélyrepülése

Kedden a svájci frankkal két hónapja nem látott erős szinten kereskedtek az euróval szemben, a biztonsági menedéknek tartott deviza elemzők szerint azért értékelődött fel, mert a piacok továbbra sem látják biztosítva, hogy nem terjed tovább az uniós adósságválság - ezúttal a 85 milliárd eurós csomagot már megkapó Írországról Portugáliára, illetve Spanyolországra.

Kevéssel 11 óra után már 1,29 frankot kellett adni egy euróért, míg hétfőn még 1,32 körül volt a jegyzés. A frank az angol fonttal és a szintén menedékdevizának tartott japán jennel szemben is erősödni tudott. A dollárral szembeni árfolyam 0,9964-re csökkent, szemben a múlt heti 1,0056-os értékkel. Az euró és a frank közötti elmozdulást nem csak a frank felértékelődése, hanem az euró általános leértékelődése is erősítette: kedden délelőtt hozták nyilvánosságra a német munkanélküliségi statisztikát, ami szerint az eurózóna és az Európai Unió legerősebb gazdaságában m várt csökkenés helyett nőtt az állást hiába keresők száma.