Bezár a tatai Helkama, 112 ember veszti el az állását

Vágólapra másolva!
A finn Helkama tatai hűtőgépgyártó üzeme csődeljárás alá került, az üzem bezárása miatt pedig több mint száz ember veszti el munkáját.
Vágólapra másolva!

Csődeljárást rendeltek el a hűtőgépeket gyártó Helkama-Forste ellen - közölte a tatai gyártóbázissal rendelkező finn társaság. A termelés leállítása miatt 112 ember veszíti el munkahelyét, a csoportos létszámleépítést a cég már bejelentette a munkaügyi központban - adta hírül kedden az MTI. A vállalatnál nem cáfolták a hírt, azonban közölték: semmilyen sajtónyilatkozatot nem kívánnak tenni és ahhoz sem járultak hozzá, hogy az ügyvezető neve a nyilvánosság előtt megjelenjen.

A Helkama 2008 májusában jelentette be, hogy tatai telephelyét 4 millió eurós beruházással bővítve Magyarországra költözteti az európai központot, norvégiai és finnországi gyárát pedig bezárja, ezt követően Tatán 220 ember dolgozott. Tavaly ősszel a cég 2,1 millió eurós tőkeemelést valósított meg, mert a vállalat vezetői arra számítottak, hogy fejlesztéseik a nemzetközi sör- és üdítőital-gyártók partnereként megerősítik a cég pozícióit.

A Helkama-csoport Finnország egyik több mint száz éves családi vállalkozása, érdekeltségei vannak az autókereskedelemben, a kerékpárgyártásban és kábelek előállításában. A hűtőgép-üzletágnak Magyarországon kívül Oroszországban, Vyborgban van gyára, a 360 fős üzemben az orosz piacra gyártanak kereskedelmi hűtőket. (A tatai telephelyen 1990-ben alapított vegyesvállalatot a Fjord Kisszövetkezet és az Agroker, a cég az orosz piacra termelt. A társaság 1992-ben csődbe ment, a tagokat a Helkama kivásárolta.)