Csak a veszteség ledolgozására futotta a Wall Streeten

Vágólapra másolva!
Veszteséggel zártak az amerikai tőzsdék, amelyek a kezdeti nagy veszteségeket ugyan ledolgozták, de így is fél-egy százalékponttal maradtak el a hétfői zárástól.
Vágólapra másolva!

A Dow Jones index 0,42 százalékkal csökkent a keddi kereskedésben, ami 11 006 pontos zárást jelent. A nap elején azonban 10 942 pontig zuhant a mutató, ezt a hátrány dolgozta le kereskedés folyamán.

A Nasdaq 1,07 százalékkal, az S and P 500 0,61 százalékkal marad el a hétfői záróeredménytől. A Marketwatch szakportál megjegyzi, hogy már a második olyan kereskedési nap zajlott a tőzsdéken, amelyeken a nyitáshoz képest növekedni tudtak az indexek, de az előző napi zárástól mind elmaradtak. Az oldal szerint a veszteségekben szerepet játszott az európai adósságválság is.