Nem bűnhődhetnek a gazdák vis maior helyzetben

Vágólapra másolva!
A terményfelvásárlók nem léphetnek követelésekkel a gazdákkal szemben, ha utóbbiak vis maior helyzet miatt nem képesek teljesíteni szerződéseiket.
Vágólapra másolva!

Támogatja az agrárpiaci rendtartásról szóló törvény módosítását a Vidékfejlesztési Minisztérium (VM) annak érdekében, hogy a termelők vis maior esetén ne legyenek kötelesek a terményértékesítési szerződések maradéktalan betartására - közölte a szaktárca. A felvásárlók és termelők között kialakult kiéleződött helyzet kezelése érdekében a vidékfejlesztési tárca már több ízben, 2010. augusztus 3-án, illetve 2010. szeptember 7-én a honlapján közzétett tájékoztatóban rögzítette az időjárási viszontagságok miatt kialakult helyzettel kapcsolatos álláspontját.

E szerint a vis maior igazolással rendelkező gazdákat, gazdálkodókat, valamint az igazolásokban megjelölt területeket nemcsak a támogatások igénybevételével összefüggő, hanem más - ide értve a polgári jogviszonyokat is - eljárásokban is vis maior esemény által sújtott gazdának, gazdálkodónak, valamint területnek kell tekinteni.

A tárca álláspontja szerint a vis maiornak minősülő káresemények súlya és jelentősége olyan mértékű, amely az érintett termelőknél a termés megsemmisülése esetén megalapozhatja a teljesítés lehetetlenné válására vonatkozó rendelkezések alkalmazását. A polgári jogi szerződések teljesítésénél tehát figyelemmel kell lenni a rendkívüli időjárási körülményekre.

Az ágazati problémák mellett a természet is megnehezítette az agrárium életét idén, hiszen a vegetációs időszak nagy részében több mint 400 ezer hektár volt víz alatt. A károk nagysága a legszerényebb számítások szerint is eléri a 200 milliárd forintot, melynek háromnegyede a mezőgazdaságot sújtja - mondta korábban egy konferencián Czerván György, a Vidékfejlesztési Minisztérium államtitkára.