A magyar bankadót kritizálja a Financial Times

Vágólapra másolva!
A magyar bankrendszerre kivetett különadók a magyar gazdasági kilábalás hátráltatásának kockázatával járnak - írta kedden a Financial Times, megemlítve, hogy a bankadó modellként szolgálhat a térség más országai számára is. A gazdasági napilap szerint a magyar bankok helyzetét a nem teljesítő adósok is nehezítik.
Vágólapra másolva!

A Financial Times közép- és kelet-európai befektetési mellékletének a térségi bankrendszerekről szóló írása szerint az országcsoport bankjai általában sokkal jobb állapotban vészelték át a globális válságot, mint ahogy azt borúlátó elemzők jósolták, ám "most már inkább a politikusok gyakorolnak rájuk nyomást, semmint az üzleti folyamatok". A londoni gazdasági napilap szerint különösen a magyar bankokat éri "erős ellenszél", tekintettel a szektorra kirótt 200 milliárd forintos adóra, amelynek célja az idei és a jövő évi államháztartási hiánycélok teljesítésének elősegítése.

A Financial Times szerint az adó miatt várhatóan több magyar bank is veszteséget jelent az idei évről, és ez eltántoríthatja a külföldi anyabankokat a beruházásoktól a helyi érdekeltségekben. A kormány ráadásul már jelezte, hogy a bankoknak 2012-2014-ben is számítaniuk kell valamilyen adóztatásra - jóllehet a mostaninak hozzávetőleg a felére -, ami növelte a befektetői bizonytalanságot, és "a gazdasági kilábalás megbéklyózásával fenyeget" - áll a londoni napilap keddi írásában. (A kormány tervei szerint a megfelezett összegű bankadó 2013-2014-re vonatkozna - a szerk.)

"Mindemellett olyan aggályok is felmerültek, hogy a bankadó - amelynek széles körű a lakossági támogatottsága - modellként szolgálhat a térség más országai számára is" - írta a brit lap. Lengyelország például januári hatállyal fontolgatja bevezetni a bankadót, amelyről Jacek Rostowski pénzügyminiszter azt mondja, hogy a szektort fogja védeni a jövőbeni sokkoktól.

"Magyarország a közép-európai mag és a Balkán közé került"

A Financial Times szerint a magyar bankokat már korábban hátrányos helyzetbe hozták a devizaalapú kintlévőségek. "A magyarok az alacsony kamatajánlatok hatására dőzsöltek a devizahitelekben a válság előtt, és ma már a magyar háztartások hitelállományának mintegy kétharmada devizahitel" - fogalmaz a lap. Ám ahogy a svájci frank erősödött az idén a forinttal szemben, az adósok törlesztési terhei úgy váltak mind nagyobbá, és ez hozzájárult a nem teljesítővé váló kölcsönök arányának növekedéséhez - áll a Financial Times írásában.

A lap szerint az ingatlanárverésekre és a kiköltöztetésekre elrendelt moratórium, valamint az, hogy gyakorlatilag betiltották a devizaalapú hitelezést - amely a bankok portfólióinak legnagyobb hasznot hajtó része volt -, valószínűleg lefelé ható nyomást gyakorol a magyar bankok eredményére.

A térség általános gazdasági helyzetéről az elemzés azt állapítja meg, hogy Közép-Európa három részre válva keveredett ki a válságból. A központi magot Lengyelország, Csehország és Szlovákia alkotja, amelyek közfinanszírozási helyzete meglehetősen jó, bankszektoruk erős, és tisztes növekedési kilátásaik vannak. A balti köztársaságok a súlyos visszaesés után most a fájdalmas kilábalás szakaszában tartanak, a balkáni országok pedig még mindig bajban vannak - fogalmaz az írás.

Magyarország a "közép-európai mag" és a Balkán közé került. Az Economist Intelligence Unit (EIU) nevű londoni gazdaságelemző intézet szakértője, Matteo Napolitano a Financial Timesnak azt mondta, hogy Magyarország "félúton" van: egyes kedvező tulajdonságaiban osztozik a többi visegrádi országgal, például erőteljes az exportszektora, amelynek révén ki tudja venni részét a Németország húzta kilábalásból. A negatív oldalt ugyanakkor az államháztartás egyensúlyhiánya jelenti, és "minden, ami az eltúlzott devizahitelezéssel kapcsolatban van" - mondta a Financial Timesnak az EIU elemzője.