Magyar tejet is vehet Szerbia a hiány enyhítésére

Vágólapra másolva!
A belföldi tejhiány enyhítésére havi 5-7 millió liter tej importálását tervezi Szerbia, a szállítók között a magyar tejipar is megrendelést kaphat.
Vágólapra másolva!

Külföldről hozna be tejet a belgrádi kormány, hogy enyhítse a Szerbiában kialakult tejhiányt; az illetékes minisztérium a németországi és romániai mellett magyarországi ajánlatokat is mérlegel - írta a szerdai szerb sajtó. Szeptemberben 57 millió liter tejet termeltek Szerbiában, 18 százalékkal kevesebbet, mint januárban. Idén az első kilenc hónapban 20 százalékkal kisebb volt a tej mennyisége mint tavaly ugyanebben az időszakban. A hiányzó mennyiség nagyjából havi tízmillió liter.

A szerbiai sajtó élénken találgatta, mennyibe fog kerülni, ha végre lesz elegendő tej az üzletek polcain. Egyes becslések szerint a literenkénti ár elérheti akár a 100-110 dinárt (majdnem 300 forintot) is. Slobodan Milosevljevic kereskedelmi miniszter hangsúlyozta, hogy átmeneti intézkedésről van szó, a pillanatnyi tejhiányt szeretnék enyhíteni 5-7 millió liter importálásával. Szavai szerint ezért nem érdemes azt találgatni, a pótlólagos behozatal fenyegetést jelent-e a belföldi termelőkre, és hogy befolyásolja-e az árakat a szerbiai tejpiacon.

A nacionalista ellenzék máris bírálta a kormányt, mondván, hibás politikájával "koldusbotra juttatta a mezőgazdasági termelőket", és most külföldről hozna be tejet Szerbiába "drága pénzért", ahelyett, hogy a hazai tejtermelőket támogatná. Rámutattak: három éve a szerb kormány még 4 és fél dinár (12 forint) támogatást fizetett a gazdálkodóknak minden liter tejért, ma harmadennyit. Nincs elég pénz a mezőgazdaságra, és nem megfelelő a meglévő források elosztása - ismerte el a miniszter. Szakértők szerint az év végére ismét emelkedik a hozam, ezért arra lehet számítani, hogy lesz elég tej a szerbiai boltokban, és valamelyest megnyugodnak a kedélyek.