Optimista nemzetközi hangulat erősítette a BUX-ot

Vágólapra másolva!
Jól teljesített a pesti tőzsde hétfőn, a vezető részvények a gyengülő Mol kivételével erősödtek. Az elékövetkező napokban is a nemzetközi hangulat lehet az irányadó.
Vágólapra másolva!

A Budapesti Értéktőzsde részvényindexe, a BUX 187,12 pontos, 0,81 százalékos emelkedéssel, 23 418,03 ponton zárt hétfőn. A részvénypiac forgalma 14 milliárd forint volt.

A Mol 5 forinttal, 0,02 százalékkal 20 745 forintra csökkent, 1,7 milliárd forintos forgalomban. Az OTP-részvények ára 56 forinttal, 0,95 százalékkal 5920 forintra erősödött, forgalmuk 9,1 milliárd forintot tett ki.

A Magyar Telekom árfolyama 3 forinttal, 0,51 százalékkal 587 forintra nőtt, forgalma 985,3 millió forint volt. A Richter-papírok árfolyama 800 forinttal, 1,75 százalékkal 46 500 forintra emelkedett, a részvények forgalma 1,3 milliárd forintot ért el.

Csáky Attila, az Unicredit Bank kereskedési igazgatója elmondta, hogy a forgalom közepes volt, fontosabb makroadat és vállalti hír hiányában az amerikai piacok mérsékelt optimizmusa határozta meg a részvényárfolyamokat. A Mol és az OTP erősen kezdett, a nap végére azonban veszített nyereségéből, de az OTP így is pluszban zárt.

A Richter piacán erős volt a vevői érdeklődés, a papír 47 500 forinton is járt. Fontosabb vállalati hírek hiányában várhatóan továbbra is az amerikai piacok maradnak irányadók a BÉT-en.