A negyedéves jelentéseket díjazták az amerikai tőzsdék

Vágólapra másolva!
Az előzetesen vártnál jobb kedvezőbb amerikai céges jelentések, és a dollárgyengülés mozgatták felfelé a New York-i tőzsdeindexeket szerdán.
Vágólapra másolva!

A 30 vezető iparvállalat DJIA indexe 1,17 százalékos emelkedéssel 11 106 pontig jutott. A technológiai részvények Nasdaq Composite mutatója 0,84 százalékkal 2457 pontra erősödött. Az S&P 500-as mutató 1,05 százalékkal 1178 pontra nőtt.

A New York-i értéktőzsde kereskedését alapvetően a vártnál jobb negyedéves amerikai vállalati hírek mozgatták, továbbá a dollárgyengülés miatt a nyersanyagtermelésben érdekelt cégek részvényeinek a drágulása. Erősödött a Delta Air Lines és a US Airways Group árfolyama, miután mindkét légi vállalat kedvező negyedéves adózott eredményről számolt be. Eközben drágult a Boeing is, amely a kedvező negyedéves eredmények mellett feljavította éves nyereségére vonatkozó előrejelzését.

Különösen nagy mértékben drágultak a nyersanyagtermelő cégek, miután a dollár közel 15 éves mélypontra esett a jennel szemben. A nyersanyagtermelő cégek részvényalakulását összegző index több mint két százalékos pluszban állt két órával zárás előtt.