Siralmas eredményt produkált a Morgan Stanley

Vágólapra másolva!
Egyszeri tételek nélkül a várt eredmény harmadát, a tételekkel együtt viszont veszteséget könyvelt el a Morgan Stanley a harmadik negyedévben.
Vágólapra másolva!

A Morgan Stanley a szakértők által vártnál jóval kisebb, 5 centes egyszeri tételek nélküli részvényenkénti eredményt ért el az idei harmadik negyedévben. A szakértők 15 centre számítottak. Az egyszeri tételek, mint a saját adósságának megváltozott értékéből, és az abbahagyott tevékenységből adódott veszteségek figyelembe vételével 91 millió dollár, részvényenként 7 cent veszteséggel fejezte be a harmadik negyedévet a bank.

Egy éve 498 millió dollár, részvényenként 38 cent adózott eredményről számolt be. A New York-i székhelyű bank bevétele 20 százalékkal 6,78 milliárd dollárra esett. A negyedéves adatismertetés után a Morgan Stanley árfolyama 1,5 százalékos mínuszban állt a szerdai tőzsdenyitás előtti elektronikus kereskedésben.